Idén a big data és analitikai megoldások már nem csak az IT szakemberek számára lesznek érdekesek, de az adatok „tudománya” minden vállalkozás számára elérhetővé válik, és új front nyílik a vásárlókért vívott harcban.
2015 az aratás éve lehet
2014-ben megszülettek és elterjedtek azok az eszközök és megoldások, melyek a big data által nyújtott előnyöket aknázzák ki. 2015 az aratás éve lesz, amint a cégek integrálják a megoldásokat a saját rendszereikbe és erőforrásaikat arra fordítják, hogy kézzel fogható üzleti eredményeket érjenek el.
„Amint az adatok hozzáférhetőbbek lesznek, az analitikai megoldások pedig egyszerűbbé válnak, az adatok „tudománya” már nem csak az IT szektorban dolgozók számára lesz elérhető. 2015-ben bárki kiaknázhatja az adatok tömegét, amennyiben rendelkezik a megfelelő eszközökkel” – mondta Lukas Biewald, a CrowdFlower data mining és crowdsourcing szakértője.
A cégek az analitikai megoldásokat használva széles körű adatokból nyerhetnek ki értékes információt és vonhatnak le következtetéseket. Lehetővé válik, hogy elemezzék a felhasználóik digitális lábnyomát, és személyre szabják számukra a felületek tartalmát.
Felpörög az adatok adásvétele
Egy friss jelentés szerint a nagyobb szervezetek 70 százaléka már ma vásárol adatokat külső forrásokból és 2019-ig pedig ez az arány100 százalékra fog módosulni. Ezzel párhuzamosan, egyre több szervezet fogja pénzzé tenni a rendelkezésére álló adatokat, eladva azt, vagy pedig a kapcsolódó kiegészítő tartalmakat.
2015-ben már nem az lesz a kérdés, hogy egy márka vásárol-e adatot, hanem sokkal inkább az, hogy a megszerzett adatok minősége elég magas lesz-e ahhoz, hogy a kitűzött célt szolgálja. Például, egy online kereskedelmi cég esetében elég leadet generál-e, vagy elég mély információt tartalmaz-e a vásárlóról. A blog szerint három különböző réteget érdemes elválasztani. Az első a közösségi réteg, ami elérhető a közösségi médián megosztott tartalmakon keresztül. A második a felhasználói aktivitás és viselkedés, amelyet megfigyelhetünk erre specializálódott analitikai programok segítségével (heat map, egérkövetés). A harmadik pedig a vásárlási szokások, amelyekhez különösen az e-kereskedelmi oldalak tudnak hozzáférni.
Könnyebb lesz személyre szabott tartalmat előállítani
2015-ben sok márka, amely eddig még nem használta ki a személyre szabásban rejlő potenciált, meg fog próbálkozni ezzel, és hamar rá fognak jönni, mekkora hatással lehet ez az eladásaikra. Ahogy Gagan Mehra, iparági szakértő mondja, „növekvő márkahűség, a felhasználók mélyebb megértése és ezen keresztül több bevétel.” A blog írói bonyolultság alapján kategorizálják a személyre szabott tartalmat. Az első a meglehetősen egyszerű adaptáció, például a cikkek, képek, vagy ajánlatok sorrendjének megváltoztatása a minél jobb felhasználói élmény érdekében. A második magában foglal személyre szabott landing page-et, valamint olyan aloldalakat, amelyek máshogy néznek ki a különböző felhasználók számára. Például, egy autó promóciós oldala mást hangsúlyoz egy 50 éves könyvelőnek, mint egy 28 éves brókernek. Vagy például egy gazdasági újság esetében az aktuális valutaárfolyamokat az olvasók országának megfelelő pénznemben lehet mutatni.
További tartalommarketing tippeket ide kattintva olvashat.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.