2014. december. 23. 15:16 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. december. 23. 15:25 Vállalkozás

Pontosították a plázastop részleteit a parlamentben

Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök aggályaira reagálva több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni.

A képviselők 119 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el az épített környezet védelméről szóló, december 9-én jóváhagyott, de az államfő által december 19-én megfontolásra visszaküldött indítvány módosítását.

A veszteséges működés tilalmát az árbevétel leszállításával kiterjesztik a kisebb cégekre is, ami már néhány CBA-cégnek is fájhat. A kifogásolt 2018-as határidőre azzal replikáznak, hogy egy évvel előrébb hozzák a tiltást, már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat a buldózer a kiskereskedelmi szektorban - írta a hvg.hu.

A parlament december elején azért döntött a 2012 januárjától hatályos plázaépítési moratórium meghosszabbításáról, mert az 2015 elején lejár. Változást jelentett, hogy a korábbi 300 helyett a 400 négyzetméteresnél nagyobb bruttó alapterületű üzletek építéséhez, illetve bővítéséhez kell beszerezni az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását.

A Ház a köztársasági elnök aggályai után ezen eljárás részletszabályait módosította az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.