Európa egyik legrangosabb üzleti pályázatán, a European Business Awardson a Tigáz-csoport nemzeti jelöltként képviseli Magyarországot. A nemzetközi zsűri a társaságot a környezetvédelmi és vállalati fenntarthatóság kategóriában jelölte továbbjutóként.
Nemzeti jelöltnek választotta a Tigáz-csoportot a European Business Awards nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűrije. A kontinens egyik legjelentősebb független üzleti pályázatán a Társaság a környezetért és fenntarthatóságért kategóriában kapta a jelölést. A vállalat a verseny következő szakaszában további 32 ország nemzeti bajnokaival mérkőzik meg a Ruban D'Honneur címért, melyet a zsűri szavazatai alapján ítélnek oda.
„A European Business Awards évről évre olyan cégek munkáját ismeri el, akik nagy hangsúlyt fektetnek a helyi közösségek támogatására. A díj megerősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk, hogy számít, amit a közösségért teszünk” – nyilatkozta Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. kommunikációs vezetője.
A cégcsoport 2012-ben indította el társadalmi felelősségvállalási programját, amelynek célja országos, valamint helyi szervezetek segítése, és a helyi közösségek támogatása többek között adománygyűjtéssel, ételosztással, intézményfelújítással, valamint környezettudatosságra nevelő aktivitások életre hívásával.