Három tipp arra, hogyan gyűjtse be az önt körülvevő szakik hasznos ötleteit, amelyeket aztán vállalkozása javára fordíthat.
Kérje ki mások véleményét!
Egy ötlet hajszolásánál az ember gyakran elvesztheti tisztánlátását és nem látja a fától az erdőt. Ahogy Bojár Gábor, az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) – és a Graphisoft – alapítója viccesen mondta, „nem homályosítják el tisztánlátását a tények”. Ennek elkerülésére kellenek az olyan munkatársak, akik helyre teszik az embert, és rámutatnak, hogy hol csúszott félre a dolog, vagy mi a hiányzó elem a gondolatmenetben.
Biztassa munkatársait, hogy osszák meg önnel ötleteiket!
Ahelyett, hogy mindig ugyanazt az ötletet sulykolja, biztassa munkatársait, hogy bátran dobják be saját ötleteiket, amiket nyugodtan elvethet, ha nem relevánsak, de ugyanakkor értékes szempontokkal is gazdagodhat. Ugyan fárasztó dolog mindenkit figyelmesen meghallgatni, de higgye el, érdemes odafigyelni, ráadásul ezzel munkatársait is motiválja.
Váltson perspektívát!
Egy vállalkozónak több szemszögből kell megvizsgálni a helyzetet, amiben az előbbi két pont sokat segíthet. Nem arról van szó, hogy elvesse saját ötletét, egy jobbnak tűnővel szemben, hanem hogy beépítse sajátjába, az üzleti realitásoknak megfelelően. El kell felejteni azt, hogy vezetőként a segítségkérés és a tévedés beismerése a gyengeség jele lenne. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nincs olyan vállalkozó, aki minden aspektusából tökéletesen meg tud vizsgálni egy helyzetet.
via Entrepeneur
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!