Vállalkozás MTI 2014. július. 03. 05:44

Tapossák egymást a külföldiek a Sziget-jegyekért

Az angol, a német, a francia és az olasz piacon is megdöbbentő arányban, akár 100 százalékkal nőtt a Sziget-jegyek iránti előzetes kereslet. Már most több bérletet adtak el, mint tavaly összesen – mondta Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője.

A Sziget esetében idén sikerülhet megfordítani a tendenciát, és jó esély van a látogatócsúcsra – írja csütörtöki cikkében a Világgazdaság.

Gerendai Károly, a Sziget ügyvezetője a lapnak elmondta: már most több bérletet adtak el, mint tavaly összesen. Az angol, a német, a francia és az olasz piacon is megdöbbentő arányú, akár 100 százalékos a növekedés. Időarányosan a magyar piacon is duplázni tudtak, így ha a napijegyek is jól fogynak majd, akkor újra jó az esély a látogatócsúcsra. Tavaly 362 ezren látogattak ki a rendezvényre, tíz éve nem voltak olyan kevesen, mint akkor.

Fülöp Máté

Az ügyvezető szerint évről évre egyre többe kerül egy zenekar Magyarországra csábítása. "Egy adott együttes tavalyhoz képest akár 30 százalékkal is többet kérhet. Folyamatosan emeli a fesztiválok közötti verseny miatt kialakult licit az árakat, a jegyárakat azonban ilyen ütemben nem lehet emelni" – mondta Gerendai Károly. 

A Sziget Kft. ügyvezetője abban bízik, hogy idén sikerülhet előtörleszteni meglévő 400 millió forintos hitelüket. Gerendaiék még 2012 őszén vásárolták vissza teljesen a céget az Est Media Nyrt.-től. A 677 millió forintos vételárból a médiacég kiegyenlíthette tartozásait a hitelezőknél, ráadásul két évig visszavásárlási opciót is szerzett – emlékeztet az újság.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.