2014. június. 16. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 16. 13:52 Vállalkozás

Felrántotta az OTP-t a tőzsdén a Kúria döntése

Erősödni kezdtek az OTP részvényei a Kúria jogegységi döntésének hétfői bejelentése után, később azonban kissé korrigált az árfolyam.

A részvények ára nem sokkal 13 óra előtt 4440 forint volt, 13 óta után 10 perccel pedig a papír már 4 540 forinton állt.

A Kúria megállapította, hogy a devizahitelek törlesztésénél az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.