2014. június. 13. 12:13 HVG/MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 13. 13:14 Vállalkozás

Erőművet vett magának a földgázmutyiba keveredett kereskedőcég

A Mol Energy Trade egyik cége, a MET Power AG veheti át a Dunamenti Erőművet, miután a februári ügyletre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) áldását adta.

Engedélyezte a GVH, hogy a MET Power AG közvetlen (egyedüli) irányítást szerezzen a Dunamenti Erőmű Zrt. (DERT) felett. A cég az idén február 27-én kötött adásvételi szerződést a DERT-tel részvényeinek 74,8 százalékának megvásárlására.

A MET Power AG annak a földgáz- és villamosenergia-kereskedő MET Holding AG-nak a tagja, melyről korábban az Indexen megjelent oknyomozó riportsorozatban kiderült, hogy tízmilliárdokat tett zsebre az utóbbi években az állami földgázbizniszből. A DERT Magyarország legnagyobb teljesítményű gáztüzelésű erőműve, amely tevékenységét az utóbbi időben a betáplált földgáz drágulása és a termelt villamos energia árának csökkenése miatt egyre kevésbé volt képes versenyképesen ellátni – ismertette a GVH közleménye.

A GVH a vizsgálat során megállapította, hogy a MET-csoportnak és a DERT-nek nincs átfedő tevékenysége, illetve a MET Magyarországon 2014-ben kezdte meg villamosenergia-kereskedelmi tevékenységét, így szerepe és piaci részesedése ezen a területen jelentéktelen. Mindezek alapján az összefonódás versenyjogi aggályokat nem vetett fel, ezért a GVH engedélyezte az irányításszerzést – áll a közleményben.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.