A kemény munkában hisznek a magyar fiatalok
A Z-generáció tagjai közül minden harmadik saját vállalkozásban gondolkodik. Ugyanakkor a 19 évnél fiatalabbak hisznek a multik erejében is.
A 16-19 évesek közül ma már minden harmadik fiatal úgy gondolkodik, hogy öt éven belül saját vállalkozást fog létrehozni. A munkát leginkább élvezni szeretnék, kreativitásra és önmegvalósításra vágynak, ugyanakkor a lelkesedésüket és realitásérzéküket az is jól mutatja, hogy hajlandóak napi nyolc óránál többet is dolgozni a siker érdekében - derül ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) 16 - 35 éves korosztályt vizsgáló felméréséből, amely a Z generáció munkával, munkahellyel kapcsolatos vágyait, elvárásait vizsgálta.
A felmérésben részt vevő 19 évnél fiatalabbak 45 százaléka mondta, hogy öt év múlva egy nemzetközi vállalatnál képzeli el magát, ugyanakkor minden harmadik válaszadó inkább kisebb, saját tulajdonú vállalkozást szeretne. A korosztályban megkérdezettek 17 százalék nyilatkozta, hogy szívesen erősítené tudásával valamelyik magyar kis- vagy közepes méretű vállalkozást. Ők az önmegvalósítást és a kreativitásuk kibontakoztatását tartják a legfontosabbnak a leendő munkahelyük megválasztása szempontjából. Második helyen a biztos háttér és szorosan utána az előrelépési lehetőség áll a listájukon.
A kutatás készítői szerint feltűnő, hogy a huszonévesek és a 30-35 évesek jobban bíznak a hazai KKV-szektorban, mint fiatalabb társaik. Az arányokat tekintve közülük kétszer annyian szeretnének egy kis- vagy középvállalkozás alkalmazottjai lenni. Emellett a harmincas korosztályban minden harmadik válaszadó vallotta, hogy saját céget szeretne és 100-ból csak 10 válaszadó érzi úgy, hogy ő a családi vállalkozásban kíván érvényesülni.
A siker tekintetében a 16-19 éves korosztály derűlátóbb: több mint a megkérdezettek fele azt nyilatkozta, hogy kemény munkával bármit el lehet érni. 19 százalékuk szerint jó kapcsolatokra van szükség ahhoz, hogy valaki eredményes lehessen a munkájában, 14 % szerint pedig minden az ötleteken és a kreativitáson múlik.
A felmérés szerint a legkevesebben a harmincasok közül hiszik, hogy a siker kulcsa a kemény munka lenne, ugyanakkor minden korosztályban felmerült a szerencse is a válaszok között: átlagban minden tizedik válaszadó gondolja, hogy a sikerhez elsősorban szerencse kell. Kortól függetlenül a megkérdezettek közel fele azt vallotta, hogy a siker érdekében hajlandóak akár a napi kötelező 8 óránál többet is dolgozni.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.