Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormány által módosított jogszabályt, miszerint a várandós nőt is ki lehet rúgni, ha nem közli előre, hogy ő terhes.
Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának, mondta ki az Alkotmánybíróság, és a határozatával megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést.
Az eljárást az ombudsman indította. Az Ab szerint a várandósság egyértelműen a gyermeket vállaló nő magánszférájába tartozó körülmény, nem kötelezhetnek senkit arra, hogy erről beszámoljon a főnökének.
Az Ab szerint az Mt. támadott rendelkezése alaptörvény-ellenesen korlátozza a gyermeket vállaló nők magánélethez és emberi méltósághoz való jogát. Az Ab arra is felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a közszférában dolgozókra vonatkozó szabályozást is tekintse át.
Ha szeretne más érdekes hírről is olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!