Vállalkozás MTI 2014. május. 16. 19:24

Megugrott az Émász első negyedéves nyeresége

Az Émász 1,31 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el 2014 első negyedévében a tavalyi hasonló időszakban elért 341 millió forinthoz képest – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerint készített gyorsjelentésből.

A jelentés szerint a cégcsoport eredménye időleges javulást mutat a bázisidőszakhoz képest, mely év végéig várhatóan "kisimul" a szezonális és egyszeri tételek hatására.

A társaság közölte azt is, hogy a magyar előírások szerinti adózott eredménye 3,64 milliárd forint volt, ami osztalék meghatározás alapját képezi és tartalmazza a kapcsolt vállalkozásoktól kapott, 2013. évre vonatkozó 4,2 milliárd forint osztalékát is.

Az üzemi tevékenység eredménye 674 millió forintra javult a bázisidőszaki 272 millió forinthoz képest.

Az értékesítés árbevétele a beszámolási időszakban 21,3 milliárd forint volt, ami 6,74 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első negyedévinél.

A német RWE-EnBW csoport többségi és az MVM Magyar Villamos Művek kisebbségi tulajdonában lévő Émász részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek. A papír a pénteki kereskedést 12 100 forinton zárta, árfolyama az elmúlt egy évben 8215 és 18 390 forint között mozgott.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?