2014. május. 05. 19:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 05. 19:36 Vállalkozás

Letörheti a Wizz Air is a német fapadosok árait

Emelkedtek a márciusig eltelt 12 hónapban a diszkont légitársaságok jegyárai Németországban, de az erősödő konkurencia miatt az árak negatív korrekciójára lehet számítani - tájékoztatta hétfőn Andreas Schütz, a német DLR szövetségi repülési kutatóintézet szóvivője a dpa hírügynökséget. A német társaságok pozícióját a Wizz Air is fenyegeti a kutatóintézet szerint.

A kutatóintézet megállapítása szerint az idén az év elején a jegyárak a diszkont légitársaságok körében 70-160 euró között alakultak, szemben a 2013 eleji 60-120 eurós tartománnyal. 

A tanulmány szerint a német diszkont légiközlekedési ágazaton mély nyomot hagyott a Lufthansa leányvállalata, a Germanwings tavalyi átalakítása. A társaság a téli szezonban már 60 százalékkal több utast szállított, mint egy évvel korábban, így megközelítette a 42 százalékkal még most is piacvezető Air Berlin légitársaság részesedését. 

A német diszkont légitársaságok piaci pozícióját a DLR tanulmánya szerint elsősorban az easyJet és a WizzAir, valamint már a nagy repterekre is egyre több járatot indító Ryanair fenyegeti. A német táraságok emiatt áraik csökkentésére kényszerülhetnek. 

A németországi diszkont légiközlekedési szektorban egy év alatt 10 százalékkal, 43 útvonallal bővült a járathálózat. Ezen belül is a legnagyobb növekedés - 28 százalékos - a németországi és spanyolországi célállomások közötti járatok terén volt.