2014. február. 19. 18:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 19. 18:44 Vállalkozás

Munkavállalókat toboroz a kecskeméti Mercedes

Teljes erővel működik a kecskeméti Mercedes-Benz gyár: a termelés beindulása óta több mint 150 ezer Mercedes-Benz modell gördült le a gyártósorról – tájékoztatta a hvg.hu-t a cég.

A Magyarországon 2013 harmadik negyedévében mutatkozó GDP-növekedésben nagy szerepe volt a hazai autógyártás fejlődésének, így a kecskeméti gyár is hozzájárult az ország pozitív gazdasági fejlődéséhez – közölte a társaság. 2013 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal bővült a GDP, a részletes adatok itt még nem állnak rendelkezésre országosan, de alighanem szintén nagy szerepe volt ebben az autógyártásnak. A KSH gyorsbecsléséből egyelőre csak annyit lehet megtudni, hogy a negyedik negyedévi növekedést alapvetően a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar nemzetgazdasági ágak teljesítményének növekedése okozta.

2012-ben már több mint 40 ezer Mercedes-Benz B-osztály gördült le a gyártósorról, 2013-ban pedig több mint 100 ezer Mercedes-Benz B- és CLA-osztályú gépjárművet gyártottak. Az össztermelés így 2013-ban 109 266 személyautó volt, 2012-ben ez még 41 035 volt.

Jelenleg több mint 3 ezer magyar munkatársat foglalkoztatnak az üzemben, ami információink szerint jelentős bővülés, ugyanis korábban a német munkavállalókkal együtt volt nagyjából ekkora a cég gárdája. A külföldiek száma ugyanakkor folyamatosan csökken a cégnél, ahogy ezt a Mercedes korábban ígérte.

A beruházás következtében a becslések szerint legalább 10 ezer új munkahely jött létre Kecskeméten és környékén. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavasszal az ország számos pontján toboroz további munkatársakat a kecskeméti gyárba. A vállalat elsősorban a termelés és a termelést támogató területekre keres szakembereket, ugyanakkor várják a diplomázókat és a gyakornoki állások iránt érdeklődőket is.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.