Vállalkozás hvg.hu 2014. január. 17. 14:11

Piacra lépés előtt az egyik legmenőbb diákstartup

Hamarosan minden rettegő szülő számára elérhető lesz a kisbiciklin veszélybe száguldó csemete azonnali megfékezését biztosító megoldás. A fékrendszert kitaláló és kidolgozó MiniBrake startup vállalkozás 40 millió forint kockázati tőkét tudott bevonni, és márciusra tervezik a piacra lépést.

A MiniBrake egy gyerekbiciklikre kifejlesztett, távirányítással működő biztonsági fékrendszer, mellyel a szülő gombnyomásra tudja megállítani száguldó, elszabadult gyerekét. A 2013 februárjában alapított MiniBrake Kft. már a második körös tőkebevonásán is túl van. Az újabb mérföldkövet jelentő befektetést a Prosperitas Proseed Közös Magvető Kockázati Tőkealap révén szerezte meg a csapat.

Az októberben lezárt tárgyalások értelmében a három fiatal vállalkozó, Bognár Dániel, Szesztay Péter és Szirtes Marcell, valamint az MNG Investments Zrt. és az Idea Manufactory közös vállalkozása 40 millió forint tőkét szerzett az Új Széchenyi Kockázati Tőke programjának keretében. A MiniBrake csapata háta mögött tudja a Kairos Society Hungary Student Venture Competition és a BlindInvestment Competition első helyét, valamint a New York-i Wall Streeten is bemutathatták vállalkozásukat. Ezen kívül júniusban átvették a "Fiatalok a Fiatalokért Díj" elnevezésű állami elismerést Innováció kategóriában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól.

A csapat jelenleg a második körös prototípus fejlesztésén és gyártásra optimalizálásán dolgozik az uniós forrásból származó friss tőke birtokában. Az első széria legyártását és a piacra lépést márciusra tervezik.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.