Vállalkozás hvg.hu 2013. december. 17. 10:40

Továbbra is zilált az építőipar állapota

Az építőiparban tevékenykedő cégek mérlegben szereplő összesített árbevétele 2010-hez képest 15 százalékot csökkent, miközben a cégek száma ugyanennyivel nőtt. 2009-ről 2010-re még növekedett a szektor teljesítménye, azóta azonban csökken.

Míg a válság előtt éves szinten akár 10 százalékkal is nőtt az építőipari vállalkozások száma, addig 2012 az első olyan év volt, amikor a 12 hónappal korábbi szinthez képest csökkenés következett be – áll a Bisnode nemzetközi üzleti információszolgáltató elemzésében. Jelenleg közel 50 ezer vállalkozás van építőipar főtevékenységgel bejegyezve, és feltehetően számuk tovább fog csökkenni. A kereskedelmi ágazatok és a szolgáltató szektor után az építőipar még így is az egyik legnagyobb ágazat Magyarországon. A szektor összesített – a beszámolókban szereplő – árbevételének teljesítménye 2010-ig gyakorlatilag töretlenül nőtt. 2010-ről 2011-re azonban megállt a növekedés, és csökkenésnek indult az iparág árbevétele. 2012-ben 2738 milliárd forint bevételről számoltak be a beszámolót leadó vállalkozások – amelyek aránya kevesebb, mint 60 százalék az ágazaton belül. Az egy cégre jutó átlagos árbevétel 2012-ben 84 millió forint volt, ami 12 millióval kevesebb, mint a két évvel korábbi érték.

Az adózás előtti eredmény a 2010-es és 2011-es veszteség után 2012-ben már 67 milliárd forintot mutatott a pozitív oldalon. A szektor 2012-ben hivatalosan közel 180 ezer munkahelyet teremtett, de a feketegazdaság miatt ennél jóval nagyobb lehet az iparágból élők száma.  2011-ről 2012-re közel 3500 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az iparágban, és a GKI kutatásából az is megállapítható, hogy a cégek zöme a jövőben is leépítést tervez.

Az elemzésből kiderül, hogy a szektorban tevékenykedő tíz legnagyobb társaság összesített, több mint 372 milliárd forintos forgalma az ágazat 2012-es teljes árbevételének kevesebb, mint 14 százalékát adja, és felülreprezentáltak közöttük az autópálya építéssel foglalkozó vállalkozások. A 10 legnagyobb építőipar cég mindegyike nyereséget könyvelt el 2012-ben. Összesített adózás előtti eredményük több, mint 18 milliárd forintot tett ki. Míg a szektor árbevételének közel 15 százalékát adják a nagyok addig, a NAV felé lejelentett létszámuk csupán a szektor által foglalkoztatottak alig 2 százalékát teszi ki.

Az építőipar cégek a magyar 30 nap körüli átlagnál jóval nagyobb, átlagosan 41 nap körüli határidőt kaptak számláik kifizetésére az elmúlt 12 hónapban. A fizetési késedelem is meghaladja az országos 23 nap körüli átlagot, de már nem olyan mértékben, mint néhány éve. Az elmúlt 12 hónapra átlagosan 26 napos késedelem volt jellemző a szektorban, míg korábban közel 29 napot késtek átlagosan a számláikat időben ki nem fizető cégek. Javult a határidőben fizetett számlák aránya is az építőiparban, jelenleg a számlák közel fele határidőben kiegyenlítésre kerül. Sajnos ez is elmarad az országos átlagtól, mivel a magyar cégek a számlák 60 százalékát időben teljesítik.

Az építőiparban egy éven belül 100-ból 6 cég bedől.

Összességében elmondható, hogy az építőipari vállalkozások nagyobb késésekkel, nagyobb határidőkkel, azaz rosszabb fizetési morállal fizetik számláikat, mint a magyar átlag, azonban az elmúlt évekhez képest a fizetési fegyelmük javult.