2013. december. 13. 16:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. december. 13. 16:47 Vállalkozás

Eldőlt a fapados harc: menekül a Ryanair Budapestről

Újabb komoly járatritkításba kezdett a magyar piacon a legnagyobb európai fapados légitársaság, a Ryanair - közölte a Forbes magazin magyar kiadása, amely szerint így eldőlt a fapados budapesti harca a WizzAirrel.

Feladta a harcot a Ryanair a Göteborgba, Eindhovenbe és Varsóba irányuló járatokon - közölte a magyar Forbes, amely szerint a légitársaság jövő januártól ritkítja a brüsszeli járatokat, illetve bezárja a stockholmi útvonalat is. A nyári időszakra már régóta lehetett foglalni a ciprusi Pafoszba és a spanyolországi Alicantébe, de ezek is eltűntek a menetrendből.

A Ryanair illetékese a lapnak azt mondta, hogy a felsorolt járatok valóban megszűnnek, de csak a jövő nyári időszakról lehet bizonyossággal beszélni. Az ok ugyanis a repülőgép-kapacitás szűkössége, szeptembertől pedig újabb gépek érkeznek a flottába. Egyértelműnek tűnik, hogy a Ryanair nem érzi jól magát, veszteséget termel Budapesten, egyszerűen máshova helyezi át meglevő kapacitásait - tette hozzá a beszámoló.

A változtatásokkal a Forbes szerint lényegében eldőlt a budapesti fapados háború. A Malév-csőd után a Wizz hat gépet tett a pesti bázisra, a Ryanair ötöt, de ebből kettő maradhat. Ez a nagy Ryanair-kudarc főleg annak fényében érdekes, hogy Lengyelországban visszavették a Wizztől a vezető pozíciót, Írországból pedig a Wizz távozott, a Ryanair erősített - írta a lap.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.