2013. december. 04. 17:28 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 04. 17:51 Vállalkozás

Nem fizet osztalékot a Magyar Telekom

Nem fizet osztalékot a 2013. évi eredménye után a Magyar Telekom - közölte a vállalat szerdán.

A távközlési szolgáltató közleménye szerint "a társaság osztalékpolitikája alapján, amely szerint az eladósodottsági rátát a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, valamint tekintettel a csoport pénzügyi helyzetére, a jelenlegi működési és üzleti környezetre és feltételekre, a társaság úgy gondolja, nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen a 2013. évi eredmény után". 

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a fentiek az igazgatóság által a későbbiekben a közgyűlés részére előterjesztendő hivatalos osztalékjavaslat függvényében változhatnak. Hozzáteszik, hogy a hivatalos osztalékjavaslatot az igazgatóság akkor fogja előterjeszteni, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll, és valamennyi előfeltétel teljesül. 

A Magyar Telekom az idén és az előző évben is 50 forint osztalékot fizetett részvényenként. A társaság vezetősége korábban már jelezte, hogy az idei év után fizetendő osztalékot erősen befolyásolhatja a következő frekvencia aukciókra fordítandó összegek.  

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a múlt hét pénteken közölte, hogy pályázat útján hirdet versenyt a 800, a 900, az 1800, és a 2600 MHz-es, valamint a 26 GHz-es frekvenciasávok nem használt részeinek hasznosítására.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.