Magyar cigány étterem főz az osztrák adventi vásáron
Az ország első autentikus cigány étterme, a békési Kira Vendéglő biztosítja a vendéglátást az Ausztria egyik legszebb városának számító Kirchschlag in der Buckligen Welt adventi vásárán – írta a Világgazdaság.
A program szervezői még tavasszal keresték fel az éttermet, és az ott elfogyasztott ebéd után merült fel annak gondolata, hogy meghívják őket az ünnep előtti rendezvénysorozatra – mondta a VG-nek Ásós Géza, a vendéglő tulajdonosa és vezetője.
"Vendégeink úgy vélekedtek, hogy a magyar határtól mintegy 25 kilométerre található településen mind az osztrák, mind az odalátogató magyar érdeklődők számára vonzóak lehetnek a tradicionális cigány ételek" – mondta Ásós Géza.
"2500 négyzetméteres területen zajlik majd a vásár. Személyesen győződtünk meg arról, hogy a körülmények kiválóak, emellett a rendezők kedvező feltételeket is biztosítanak számunkra" – tette hozzá.
A vendéglő vezetője szerint ötfős csapattal kezdik a munkát, ami igény esetén bővíthető. Az előzetes kéréseknek megfelelően a cigány töltött káposzta, a füstölt csülkös pacal, a békési cigánykolbász és egyéb tájjellegű ételek egyaránt jelen lesznek kínálatukban. "Nagy kihívás előtt állunk, hiszen ez az első külföldi meghívásunk. Mindent meg fogunk tenni, hogy a gazdaságilag is reménykeltő lehetőséggel jól sáfárkodjunk" – mondta Ásós.