Befuccsolt egy 60 éves magyar cég
Több mint hatvanévi működés után felszámolási eljárás indult a tavaly új tulajdonoshoz került Veszprémi Nyomda Zrt.-vel szemben − írta a Napi Gazdaság.
A vagyonmérleg elkészítése és a hitelezői igények bejelentése után derül majd ki, hogy a patinás társaságnak milyen piacképes vagyoneleme van, és az is, hogy mekkora adósságot hagyott maga után – közölte a Napi Gazdaság, amely a Ceginfo.hu adataira hivatkozott.
A cég fizetésképtelensége miatt a bíróság szeptember 18-ával rendelte el a felszámolását, a hitelezők a nyomdával szembeni követeléseiket október 28-ig jelenthetik be a kijelölt felszámoló Seratus Zrt.-hez.
A cég fizetésképtelensége miatt a bíróság szeptember 18-ával rendelte el a felszámolását, a hitelezők a nyomdával szembeni követeléseiket október 28-ig jelenthetik be a kijelölt felszámoló Seratus Zrt.-hez. A nyomdán az új tulajdonos nem tudott segíteni, a Napi Gazdaság információ szerint elküldték a dolgozókat.
Az 1952-ben létrehozott társaság vesztesége 2010-ben elérte a 122 millió forintot. A következő évben létszámcsökkentéssel és egy racionalizálási programmal próbáltak úrrá lenni a gondokon, ám ezek az intézkedések a tovább csökkenő árbevétel mellett nem vezettek eredményre.
A veszteség tovább nőtt, meghaladta a 130 millió forintot, a nyomda kötelezettségállománya pedig 684 millióról 789 millió forintra nőtt. A hiteleiket is egyre nehezebben tudták fizetni, ezért nem volt más megoldás, mint befektető után nézni – idézte fel a lap.
Tavaly nyáron a Lakatos fivérek érdekeltségi körébe tartozó váci székhelyű IPress Center (IPG) Kft. megvásárolta a nyomda többségi tulajdonrészét. Abban bíztak, hogy az akkor öt vállalkozást − az IPG Hungary Zrt.-t, a MondAt Kft.-t, a Royal Press Nyomdát, az Unio-tech Kft.-t és a Teck Folm Kft.-t − tömörítő cégcsoport révén új, elsősorban külföldi piacok nyílnak meg a társaság előtt, sőt a költségeket és a konkurenciaharcot is tudják csökkenteni.
A tranzakció lezárásakor – a tavaly augusztusban kiadott közlemény szerint − az új tulajdonos Vácon kívánta koncentrálni a hazai rotációs magazingyártást, és arra törekedett, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó cégek összehangolják tevékenységüket. A Veszprémi Nyomdán azonban az IPG sem tudott segíteni, a társaság szeptemberben lehúzta a rolót.
A társaság 2011-ben 96 főt foglalkoztatott, tavaly, a tulajdonosváltás évében már csak 48-at, a jelenleg hatályos adatok szerint pedig mindössze hatot. A cég többségi tulajdonosa az IPress Centerhez köthető West-press Center Kft., amely adóvégrehajtás alatt áll. A nyomda ellen több végrehajtás is indult, adóhatósági és bírósági is.
"A Lakatos fivérek a dolgozókat részben átvették az Ipress Centerbe, akit nem lehetett, annak kifizették a végkielégítését, majd rendezték a Veszprémi Nyomda akkor fennálló adótartozásait és a beszállítói tartozások túlnyomó részét is, ezután pedig márciusban eladták tulajdonrészüket a cégben" - közölte a Napi-val a társaság.