2013. augusztus. 08. 06:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 08. 05:33 Vállalkozás

Délkelet felé terjeszkedne a Rail Cargo

A Rail Cargónak meg kell kezdenie a terjeszkedést Délkelet-Európa irányába azért, hogy növelje piaci részesedését - mondta a Magyar Hírlapnak a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. igazgatóságának elnöke.

Kovács Imre a lap csütörtöki számában közölt interjúban kifejtette: a cégnek növelnie kell piaci részesedését a Törökország felőli és oda irányuló forgalomban. Romániában és Bulgáriában a privatizáció miatt újrarendeződik a piac, ott is erősítenie kell most pozícióját.

A 2008-ban privatizált, osztrák tulajdonú vállalat vezetője szerint a vasúti áruszállításban Európa-szerte átrendeződés zajlik, ebben a helyzetben a jelenlegi piaci részesedés megtartása is jelentős eredmény. A vasút nehezen tud pozíciókat szerezni a közúttal szemben, a gyorsaság és a kiszámítható szolgáltatás azonban hozhat új piacokat.

Az RCH vezetője közölte, a Szlovákiába tervezett széles nyomtávú vasúttól egyelőre nem kell tartani. Az e-útdíjtól sem várnak jelentős átrendeződést. A nemzetközi forgalomban - ami az RCH fuvarjainak a kétharmadát teszi ki - a magyar távolságokat figyelembe véve nem jelentősek a fuvarozók többletköltségei. Másrészt azokban az országokban, ahol már bevezették a használattal arányos útdíjat, jelentéktelen volt az átrendeződés - magyarázta.

A magyar állam tulajdonszerzéséről időnként felröppenő hírrel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: tudomása szerint egyeztetések jelenleg is zajlanak, de ezek leginkább az együttműködésre irányulnak a felek között.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.