2013. május. 29. 09:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 09:50 Vállalkozás

Demján birodalmának ékköve mínuszba csúszott

A két évvel ezelőtti 519 milliós nyereséggel szemben tavaly csaknem 1,2 milliárd forint veszteséggel zárta az esztendőt a Trigránit Fejlesztési Zrt. – derül ki a Napi Gazdaság szerint a társaság beszámolójából.

A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Trigránit üzemi tevékenységének eredménye 1,3 milliárdos mínuszt mutat a társaság mérlegében – közölte a Napi Gazdaság. A lap szerint 2011-ben még csak 192 ezer forint volt az üzemi tevékenységből eredő veszteség.

A tavalyi üzemi veszteségből az értékesítés nettó árbevétele több mint egymilliárdos mínuszt produkált, ugyanis a 2011-es 1,6 milliárdhoz képest mindössze 506 millió forint szerepel ezen a soron az eredménykimutatásban.

A pénzügyi műveletek bevételei is jócskán a 2011-es év alatt maradtak, míg akkor még 1,06 milliárd forint származott ebből, az elmúlt év végére csupán 377 millió forinttal növelte a társaság eredményét, így a pénzügyi műveletek eredménye összességében a 2011-es 834 millió forinttal szemben csupán 196 millió forintot mutatott – tette hozzá a lap.

A cégcsoport másik zászlóshajója, az ingatlanokat menedzselő Trigránit Management 2012 végére negyedelte 2011-es 1,2 milliárdos profitját, az eredménykimutatás szerint 308 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel. Az eredmény alakulásában jelentős szerepet játszott, hogy az értékesítés nettó árbevétele a 2011-es 6,3 milliárdról 4,8 milliárdra, a közvetített szolgáltatásoké pedig 3,8 milliárdról 2,4 milliárdra csökkent.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.