2013. május. 24. 13:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 24. 13:34 Vállalkozás

Négycsillagos szálló nyílik Szentendrén

Június elejétől fogadja a vendégeket Szentendre első négycsillagos szállodája. A 400 millió forintos fejlesztéssel létrehozott Bükkös Hotelt pénteken adták át.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadási ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, a szálláshely- és szolgáltatásbővítési beruházás több szempontból is illeszkedik a kormány elképzeléseihez, és összhangban van a tendenciákkal is. 

A turizmus idei első negyedéves számai növekedést jeleznek: nőtt a szálláshelyek foglaltsága, valamint a beutazók száma. Kiemelte azt is, hogy a turizmust nemcsak stratégiai ágazatként lehet kezelni, hanem jelentős szerepe van az országkép alakításában is. A minőségi szolgáltatás és a színvonalas vendéglátás a legjobb marketing – mutatott rá Szatmáry Kristóf.

Dietz Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város szempontjából jelentős előrelépés a négycsillagos hotel megjelenése, mert Szentendrét ma még az átutazó turizmus jellemzi, csupán néhány órát töltenek itt a turisták.     Hadnagy Attila tulajdonos az MTI-nek elmondta: az összesen 400 millió forintos bővítés során 200 milliót fordítottak szálloda- és 200 millió forintot szolgáltatásfejlesztésre, amelyhez 100 millió forintos támogatást nyertek el az Új Széchenyi Tervből. 

A korábbi 16 szobás másodosztályú panziót 22 szobás akadálymentesített, négycsillagos szállodává fejlesztették – mondta -, s 35 fő befogadására alkalmas éttermet, főzőkonyhát, kávézót és grillteraszt is kialakítottak. 

Hozzátette: évente 2700 vendégéjszakára számítanak, s a konferenciaszolgáltatásokat évi 40 alkalommal átlag 30 fős csoportoknak kínálják. Hadnagy Attila fontosnak nevezte azt is, hogy a projekt keretében legalább hét új munkahelyet teremt a családi vállalkozás.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.