2013. április. 10. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 10. 14:08 Vállalkozás

Pozsonyban nyit központot a Ryanair

Két éven belül bázis megnyitását tervezi Pozsonyban, és az onnan induló járatai utasforgalmának megduplázásával számol a Ryanair - jelentette be Michael O´Leary, a légitársaság vezérigazgatója a Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) vezetőségével folytatott egyeztetése után, szerdán Pozsonyban.

A Ryanair terveiben az szerepel, hogy már jövőre, vagy legkésőbb 2015-ben megnyitnák bázisukat, valamint a közeljövőben 2-2,5 millióra növelnék utasforgalmukat a Pozsonyból induló és oda közlekedő menetrendszerű járataikon.

Az ír cég jelenleg a pozsonyi légikikötő legnagyobb utasforgalmat bonyolító légitársaságának számít, és bár tavaly éves szinten több mint 13 százalékkal csökkent pozsonyi járataik utasforgalma, az még így is 875 ezer főt tett ki. A cég az idei szezonban heti 59 járat üzemeltetésével számol Pozsonyból 16 célállomásba.

A Ryanair néhány évvel ezelőtt már felvetette egy pozsonyi bázis megnyitásának tervét, arra azonban eddig nem került sor, mert nem tudtak megállapodni a feltételekről.

A reptér vezetése bizakodó a tervek kapcsán, tekintettel arra, hogy a bővítés ötletét ezúttal a Ryanair vetette fel, és egyelőre nem támasztottak külön igényeket a légikikötővel szemben. "A múltban még soha nem került sor ilyen egyértelmű bejelentésre a vállalat alapítója, tulajdonosa és vezérigazgatója részéről" - mondta az O´Leary által ismertetett tervek kapcsán Ivan Trhlík, a reptér igazgatója.

A légitársaság vezetője szerint az utasforgalmuk növelését érintő terveik megvalósításához két vagy három repülőgépből álló bázis kialakítására lesz szükség. "Jelenleg arra várunk, hogy a Boeing leszállítsa a náluk rendelt új gépeket, néhányat közülük Pozsonyban helyezünk el" - fejtette ki Michael O´Leary.

A Ryanair 2018-ig 175 új Boeing 737-800-as típusú repülőgép megvásárlását tervezi. Ezzel és 75 régebbi gép kiselejtezése mellett a légitársaság repülőgépparkja négyszázra nőne a jelenlegi háromszázról.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.