Ebből az országból kivonul a Praktiker
A Praktiker német barkácsáruházlánc kivonul Törökországból, és fizetésképtelenné nyilvánítja ottani leányvállalatát, amely kilenc áruházzal rendelkezik. A veszteséget halmozó Törökország leválasztása a láncról lehetőséget teremt más "Praktiker-országok", például Magyarország számára - mondták a magyar leányvállalatnál.
A Praktiker nem engedheti meg magának, hogy egy leányvállalat tartósan veszteséget termeljen - közölték hétfőn a hamburgi cég központjában. Az összes többi országban a Praktiker kielégítő módon fogja tudni javítani hatékonyságát - tették hozzá.
A közleményből kiderül, hogy a törökországi leányvállalatot nem sikerült egyetlen befektető számára sem értékesíteni. A csődeljárás során az egyes áruházakat árukészletükkel egyben vagy darabonként akarják értékesíteni.
Karl-Heinz Keth, a cég ügyvezető igazgatója január elején azt mondta, Magyarországon nincs napirenden az áruházak bezárása. A Praktiker továbbra is pontosan fizeti beszállítóit, személyzeti állományát a korábbi szinten tudja tartani, sőt folyamatosan átépíti áruházait.
A Praktiker Magyarország hétfőn is azt közölte, hogy a Praktiker AG részéről nincs napirenden olyan döntés, amely a társaság 21 magyarországi üzletegységének sorsát negatívan befolyásolná. Ahogy a Praktiker AG németországi illetékesei is nyilatkozták, Törökország egészen különleges esetet jelent a nemzetközi portfólióban.
Mint írják, minden más országban - így Magyarországon is - a struktúrák és a folyamatok átalakításával, valamint a költségek további csökkentésével kielégítően lehet javítani a gazdaságosságot. A veszteséget halmozó Törökország leválasztása a láncról lehetőséget teremt más "Praktiker-országok", például Magyarország számára.
Magyarországon az 1998 óta folyamatosan terjeszkedő társaság 30,06 milliárd forintos nettó forgalmat ért el a hazai piacon a 2011-es üzleti évben. A foglalkoztatottak száma eléri az 1300 főt.
A Praktiker az európai barkácsáruház-piac vezető vállalatai közé tartozik. Az első üzletet 1978-ban, Luxemburgban nyitották. Jelenleg kilenc országban van jelen, összesen 441 egységgel. A konszern által foglalkoztatottak száma meghaladja a 20 ezer főt.