2013. január. 08. 09:33 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 08. 09:28 Vállalkozás

Romokban a cégvilág

Lineárisan nőtt évről évre a cégek bedőlési aránya az elmúlt 5 évben, és mára szinte megduplázódott a 2008-as szinthez képest. A gazdasági helyzet javulásáról nem lehet beszélni, a növekvő fizetésképtelenség azonban kockázattudatosabb és óvatosabb cégvilágot teremtett, de ehhez a cégek egy részének a saját bőrén kellett megtapasztalnia a válság hatását.

Négy éve még 2,33 százalékos bedőlési arány (a felszámolásoknak és a csődöknek a cégek számához viszonyított aránya) volt jellemző a hazai cégvilágra, mára ez az érték elérte a 4,07 százalékot. A válság elején, 2008-ban 100 cégből átlagosan kettő vált egy év alatt fizetésképtelenné, mára ez a szám már négyre nőtt. Az elmúlt négy évben, 2008 és 2012 között lineárisan nőtt a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya – áll a Bisnode csoporthoz tartozó Bisnode PartnerControl döntéstámogató céginformáció szolgáltató tavalyi évre vonatkozó gyorsjelentésében.

A legnagyobb ugrás a válság kezdete után (2008-2009 fordulóján) volt, azóta évente átlagosan 0,4 százalékponttal nőtt a bedőlési arány. Keleti József, a Bisnode csoport magyarországi country managereszerint jól látszik, hogy évről évre egyre több vállalkozás válik fizetésképtelenné, és még mindig nem lehet arról beszélni, hogy ez a tendencia megfordulna. Keleti József hozzáfűzte, hogy az elmúlt években a növekvő fizetésképtelenségi kockázatot és az ebből adódó veszteségeket egyre több cég a saját bőrén tapasztalta meg, így az üzleti tudatosság, a nemfizetési kockázatok kivédésére való törekvés egyre inkább jelen van a magyar gazdaságban, a vállalkozások egyre óvatosabbak. Hosszú távon azonban azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek a romló helyzet ellenére nem csupán előrefizetéssel szolgáltatnak, hanem azok, amelyek üzleti partnerenként egyenként mérlegelik a nemfizetés kockázatát és ennek megfelelően alakítják ki a fizetési feltételeket. 

A felszámolások és csődeljárások növekvő száma mellett az tapasztalható, hogy ugyan még mindig nő a vállalkozások száma, a növekedés mértéke azonban egyre kisebb és az elmúlt évben lényegesen kisebb mértékű a cégek számának gyarapodása, mint a korábbi években. Ma közel 562 ezer cég működik Magyarországon, míg 2008 elején majdnem 490 ezer működő vállalkozást jegyeztek. Az elmúlt 5 év alatt azonban nem azonos mértékben nőtt a cégek száma. 2008-ról 2009-re még 5 százalékos növekedéssel kellett számolni, 2011-ről 2012-re 1 százalék alá süllyedt a cégek számának emelkedése.

Amennyiben a jelen tendencia tovább folytatódik 2013-ban akár a mainál kevesebb aktív vállalkozással lehet számolni. Ez nem feltétlenül negatív tendencia, amennyiben kisebb, de stabilabb és fejlődni, növekedni képes cégszerkezetet eredményez. Az elmúlt időszakban a hatóságok, a NAV is több olyan lépést tett, ami a látszatvállalkozások létezését, valamint a korábban tartozásokat maguk után hagyó cégek más néven, büntetlenül történő újraalapítását próbálta megfékezni. Emellett a cégek növekvő kockázattudatossága is ezt a tendenciát erősíti, mivel a korábbi évekkel ellentétben már nem bíznak meg „vakon” üzleti partnereikben.

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.