Visszatér a Reálba az Arzenál üzletlánc
Az Arzenál bolthálózat 2013 januárjától ismét a Reál-hálózat részévé válik a napokban kötött stratégiai megállapodás értelmében - közölte Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön.
Egy év önálló működés után az Arzenál kereskedelmi tevékenysége és 380 üzletből álló hálózata teljes egészében integrálódik a Reál hálózatába - olvasható a közleményben.
Az Arzenál Kft. a Reál egyik alapítója és 2011 decemberéig tulajdonos tagvállalata volt. Az egy évvel ezelőtti kiválás okaként az Arzenál új tulajdonosi köre az önállóbb kereskedelmi tevékenységre vonatkozó igényt jelölte meg.
A Reál ajánlatot tett a kereskedelmi tevékenység átvételére és fúziójára, amit az Arzenál tulajdonosai elfogadtak. A Reál a bolthálózaton kívül átveszi az Arzenál pécsi raktárházának működtetését is.
Az üzleti tevékenység integrációja várhatóan január 14-ig megtörténik. Ezután a korábban Arzenál néven működő boltokon ismét a Reál illetve ReálPont logó látható majd. Az Arzenál Régió Kft. pedig befejezi működését.
A fúzióval a Reál üzletek száma 700-ra nő, a 2013-ra tervezett összforgalom pedig elérheti a 400 milliárd forintot, ami a társaság 2001-ben történt indulása óta a legmagasabb érték lesz - olvasható a közleményben.
Az MTI érdeklődésére a Reálnál közölték, a bolthálózat 2011-es forgalma mintegy 367 milliárd forint volt, az idei forgalom várhatóan a tavalyihoz hasonló lesz. A Reálhoz csatlakozó üzletek jövőre az összforgalom 10-20 százalék közötti részét adják a becslések szerint.