2012. december. 10. 08:01 Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2012. december. 10. 08:00 Vállalkozás

Tízmilliós is lehet a pénztárgép-bírság

Akár tízmillió forint bírságot is kaphat, aki durván megsérti az új, pénztárgépekre vonatkozó szabályozást − írta a Napi Gazdaság. A berendezések cseréjét egy külön hatóság koordinálja, felügyeli és engedélyezi majd, a csere pedig nemcsak azért lesz költséges, mert magát a pénztárgépet be kell szerezni, hanem azért is, mert az engedélyezés is díjkölteles lesz. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez mekkora terhet ró majd az érintettekre.

Újabb salátatörvényt nyújtott be a kormány, amelyben a pénztárgépek szabályozása mellett a fővárosi forrásmegosztás és a közúthálózatról szóló törvény is helyet kapott - írta a Napi Gazdaság. A javaslat szerint az új pénztárgépek beszerzéséhez állami támogatást lehet igénybe venni, illetve az engedélyeztetési díj a hatóság saját bevétele lesz.

Külön miniszteri rendelet rögzíti majd, hogy az állami támogatást kik és milyen értékben vehetik igénybe. A hatóság a pénztárgép üzemeltetője mellett annak szervizelőjét és beszerelőjét is büntetheti, a szokásos bírságtételek vonatkoznak rájuk a hétköznapi hiányosságok esetén, a cégeket legfeljebb egymillió, a magánszemélyeket félmillió forinttal sújthatják.

A közelebbről meg nem határozott durva jogszabálysértéseknél − ilyen lehet a szándékosan rossz, hamis vagy téves adatot szolgáltató gép után fizetendő bírság − a büntetés maximuma 10 millió forint lesz. A pénztárgépeket csak nyilvántartásba vett társaság cserélheti és szervizelheti, de hasonló előírás vonatkozik majd a gépek üzemeltetőire is, utóbbiakat már ma is vissza lehet keresni a gépek alapján, ez azonban gyorsabb és folyamatosabb lesz a javaslat szerint.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság javaslatára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adhat felmentést a közvetlen becsatlakozás alól. A rendszer hagy időt a táraságoknak és a hatóságnak a felállásra: az adatbázist csak júliustól élesítik, akkortól lesznek érvényesek az új bírságtételek is.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.