2012. december. 01. 07:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 01. 07:59 Vállalkozás

MN: nem jelentkeznek a vállalkozások exporttámogatásra

Egyelőre csak a harmada kelt el a külpiacokra igyekvő kisvállalkozásoknak kiírt exporttámogatási pályázatokon kínált összegnek - írta a Magyar Nemzet.

Egy négy hónapja nyitott pályázat három- és húszmillió forint közötti támogatást kínál az exportra vállalkozó kisebb cégeknek igen kedvező feltételekkel. A rendelkezésre álló hárommilliárdos keretösszegből eddig mégis csak 1,1 milliárd forintra jelentettek be igényt a kisvállalkozások. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint nem elég ismert a lehetőség, de az is előfordulhat, hogy - mivel új típusú pályázatról van szó - a jelentkezőknek hosszabb időre van szükségük a dokumentáció elkészítéséhez. 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerint egyáltalán nem teljesít rosszul a kiírás, nem aggódnak, hogy a jövő március 15-ei zárás után a nyakukon marad a pénz. Különösen, ha figyelembe veszik, hogy ez volt az első exporttámogatásra kiírt pályázat, továbbá, hogy az uniós korlátozások miatt épp a legfejlettebb, közép-magyarországi régióban dolgozó cégek nem kaphatnak a pénzből, pedig ott lenne a legtöbb olyan vállalkozás, amely igénybe vehetné a támogatást - írta az újság.

 


 

hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.