Ingyenes szerviz és tanácsadás: bringaprogramot indított a Mol
Ingyenes szerviz és tanácsadás a bringaKúton, valamint új, kerékpárosoknak szóló mobilalkalmazás is szerepel a Mol bringaProgramban, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
A többi között láncolajozással, váltóbeállítással és általános szakmai tanácsadással várják a biciklivel közlekedőket a bringaKútnak elnevezett helyen az Erzsébet téri Akvárium Klubnál októberig minden nap 12 és 24 óra között - közölte Pánczél Andrea, a MOL magyarországi kommunikációs igazgatója a sajtó képviselőinek rendezett budapesti tájékoztatón.
A program alapjait a Mol 125 benzinkútján tavaly áprilisban megnyitott bringaPontok jelentik, ahol a kerékpározáshoz szükséges alapvető eszközök, szerszámkészlet, egyes helyeken biciklimosó és pihenő is a kerékpárosok rendelkezésére áll.
Az igazgató tájékoztatása szerint az idei nagy fesztiválokon és a Tihany melletti kerékpárúton is lesz bringaMentő, ahol szükség esetén szervizzel és szaktanácsadással is segítik a kerékpárosokat, a balatoni helyszínen hétvégenként 10 és 18 óra között. A fesztiválokra biciklikölcsönzőket és -tárolókat is telepítenek.
A program idei újdonsága az a mobilalkalmazás, amely térképen jelzi a kerékpárosok által megtett útvonal fontosabb adatait, ezen túlmenően pedig segít összegyűjteni a minőségi túraútvonalakat, és megosztani az azokkal kapcsolatos tapasztalatokat a többi biciklissel. Az applikáció Android és iOS operációs rendszereken működik, leölthető a Google Playből és az Apple App Store-jából.
További részleteket a programról a www.molbringaprogram.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.