A leányvállalatok is hozzátették a magukét a Malév összeomlásához
A Malév leányvállalatai 2010-ben összesen mintegy 210 millió forinttal kevesebb bevételt „adtak haza”, azaz ennyivel rontották anyacégük likviditási pozícióit az egy évvel korábbi állapotokhoz képest. A kapcsolt vállalatokkal szembeni követelések és a feléjük fennálló kötelezettségek ugyancsak a Malév kárára változtak.
A ma reggel bedőlt Malév Zrt. 9 cégben tulajdonos, közülük hét 100 százalékos tulajdonú leányvállalat. A 100 százalékban birtokolt cégek 2010-ben összesen 1,44 milliárd forint mérleg szerint veszteséget hoztak össze, aminek tulajdonképpen teljes egészét az Aeroplex Kft. jegyzi – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A javító cég ugyanis több mint másfél milliárdos negatív eredményét a többi leány csak csökkenteni tudta.
Leányvállalatok (2010. december 31.)
Részesedés (százalék) | Jegyzett tőke (ezer forint) | Mérleg szerinti eredmény (ezer forint) | |
Aeroplex Kft. | 100 | 2 462 000 | -1 565 912 |
Malév GH Zrt. | 100 | 1 700 000 | 109 313 |
Malév Air Tours Kft. | 100 | 62 990 | 1120 |
Pannon Air Cargo | 100 | 5100 | 9000 |
Air Budapest Club Kft. | 100 | 3000 | 10 000 |
Malév Utasszolgálati Kft. | 100 | 3000 | 0 |
MA Regional Kft. (Malév Cabin Crew Kft.) | 100 | 3000 | -218 |
Hungaroring Sport Zrt. | 3 | 1 286 000 | 0 |
Ex-Sell Oktatási és Kutatást Segítő Kht. | 2 | 5800 | 0 |
Forrás: kiegészítő melléklet 2010
A leányvállalatok 2010-ben nem segítették a Malév túlélést, mert a tőlük származó bevételek jelentősen csökkentek a megelőző évhez képest – derül ki a társaság 2010-ers kiegészítő mellékletéből. A leányok közül csak a Pannon Air Cargo tudott növekvő mértékben enyhíteni a légitársaság nehézségein, így a cargocég csaknem 11 milliós növekménye csak arra volt elég, hogy 200 millió forint alá szorítsa a „hazaadott” árbevételek 2009-hez viszonyított deficitjét.
Az egyéb bevételek soron csaknem 13 millió forinttal kevesebb folyt be a kapcsolt vállalkozásoktól, így a Malév 2010-ben összesen kicsit több mint 210 forinttal kevesebbet húzott a leányvállalatoktól, ez összesen 6,8 százalékos elmaradás 2009-hez képest.
A Malév leányvállalataitól származó bevételei (ezer forint)
2009 | 2010 | Változás | Változás (százalék) | |
Malév GH Zrt. | 1 643 329 | 1 581 264 | -62 065 | -3,78 |
Aeroplex Kft. | 1 367 611 | 1 231 555 | -136 056 | -9,95 |
Pannon Air Cargo Kft. | 29 430 | 40 391 | 10 961 | 37,25 |
Malév Air Tours Kft. | 19 951 | 15 807 | -4144 | -20,77 |
ABC Kft. | 11 681 | 5438 | -6243 | -53,45 |
Malév Utasszolgálati Kft. | 144 | 76 | -68 | -47,22 |
Kapcsolt vállalkozásokkal elszámolt árbevétel | 3 072 147 | 2 874 531 | -197 616 | -6,43 |
Malév GH Zrt. | 14 905 | 9631 | -5274 | -35,39 |
Aeroplex Kft. | 9470 | 1332 | -8138 | -85,94 |
Malév Air Tours Kft. | 0 | 603 | 603 | 100,00 |
ABC Kft. | 12 | 0 | -12 | -100,00 |
Malév Utasszolgálati Kft. | 29 | 0 | -29 | -100,00 |
Kapcsolt vállalkozásokkal elszámolt egyéb bevétel | 24 415 | 11 566 | -12 849 | -52,63 |
Összesen | 3 096 563 | 2 886 097 | -210 466 | -6,80 |
Forrás: kiegészítő melléklet 2010
A Malév tavaly két leányvállalatából húzott osztalékot: az ABC Kft. csaknem 44 millió forinttal járult hozzá a társaság pénzügyi eredményéhez, a Pannon Air Cargo Kft. pedig 17,806 millió forinttal (tavaly ez zérus volt). A Malév teljes pénzügyi bevételeiből a leányoktól kapott csaknem 62 millió forint osztalék összesen 1 százalékkal részesedett 2010-ben. A kapcsolt vállalkozásoktól érkező kamatok összesen csaknem 600 millió forintot tettek ki, ami a pénzügyi bevételek 7 százaléka volt tavaly. Ezzel szemben egy nullával nagyobb számok állnak mind nominálisan, mind pedig az arányt illetően. A kapcsolt vállalkozásoknak fizetett összes kamat hozzávetőleg 2,6 milliárd forint volt, és a társaság összes pénzügyi ráfordításainak 24 százalékát tette ki (2009-ben, igaz, nagyobb kamatkifizetés mellett ez 20 százalék volt).
A légitársaság kapcsolt vállalkozásainak a Malévval szemben fennálló követelései ugyancsak komoly ballasztot jelentettek. A társaság hosszú lejáratú kötelezettségei 2010-ben több mint duplájára nőttek: a 2009. végi 21,8 milliárd forintról majdnem 46 milliárdra. Ezen belül a kapcsolt vállalkozásokkal szembeni tartós kötelezettségek emelkedtek nagymértékben, 13,5-ről 31,3 milliárd forintra. A kapcsolt vállalatokkal szemben a Malév követelései több mint 4 milliárd forinttal tízmilliárd fölé emelkedtek.