2011. november. 03. 07:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. november. 03. 07:19 Vállalkozás

Stadler teljesen felújítaná stadionját

Stadler József a delmagyar.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a közeljövőben teljesen felújítaná a napjainkra igencsak viharverté vált Stadler Stadiont, ahol újra labdarúgó mérkőzéseket játszanának. A vállalkozó 500 új munkahelyet létesítene a térségben.

Mint arról korábban beszámoltunk, a közelmúltban tolvajok jártak az akasztói Stadler Stadionban. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint 15 millió, az intézményben újra üzemeltetővé váló Stadler József szerint azonban ennél jóval nagyobb kárról beszélt a delmagyar.hu-nak: "Pontos összeget még nem tudok mondani, hiszen a szakértőkkel együtt még összegezzük az elmúlt időszakban keletkezett károkat. Ezeket összesítve nyújtjuk majd be a papírokat az illetékes szerveknek".

A stadionnal kapcsolatos terveiről elmondta: első lépésben a pályát és a kiszolgáló létesítményeket szeretnék olyan szintre fejleszteni, hogy a stadion megfelelő helyszíne lehessen edzőtáboroknak. Szeretnének gyerekeket táboroztatni, később pedig akár újra rangos mérkőzéseknek is helyszínt tudnának biztosítani, tervezik például rangos labdarúgó tornák rendezését is.

"Az egész komplexum felújítása tervben van. A konferenciaterem, az étterem és a szálloda is teljesen felújításra kerül, így újra élet költözhet Akasztóra. A bár részt is újra megnyitjuk hamarosan, ahol a fiataloknak nyújtunk kiváló szórakozási lehetőséget. Mindent összevetve a tervek szerint közel 500 új munkahelyet teremtenének ezek a fejlesztések, bízunk benne, hogy meglesz rá a fedezet. Ez ügyben külföldi befektetőkkel is tárgyalunk, és ezek optimizmusra adnak okot" - mondta el a lapnak Stadler.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?