Vállalkozás MTI 2011. október. 21. 14:32

Nem érdekli a dizájn kkv-kat

Nem tekintik a designt a siker szempontjából döntő tényezőnek a magyar kis- és középvállalkozások - derült ki a Magyar Formatervezési Tanács által megrendelt felméréséből.

A pénteki közlemény szerint a 200 cég megkérdezésével idén szeptemberben készült kutatás arra kereste a választ, hogy egy-egy vállalat sikerességében mekkora szerepet játszik a formatervezés, illetve hogy létezik-e designszemléletű gondolkodás a hazai kis- és középvállalkozások körében. A kutatásból kiderült, hogy a világgazdasági válság előtt alakult cégek fontosabbnak tartják a designt, mint azok, amelyek még nem éltek át "egy nehezebb időszakot".

A Medián által készített felmérés rámutatott arra is, hogy a diplomás középvezetők és a döntéseket előkészítő alkalmazottak tisztában vannak a design hasznosságával, míg a cégeket irányító menedzserek általában szkeptikusabbak. "Jellemzően olyan értéknek tekintik a designt, amelyre a válság idején nem lehet költeni" - olvasható a közleményben.

felmérésben vizsgált három design-elemből (honlap, névjegykártya, logo), illetve a teljes arculatból a cégek 94 százalékban használnak legalább egyet, de csak 53 százalékuk tervezteti ezeket szakemberrel. "Ez utóbbi értéknél legalább 75 százalékot kellene elérnünk, ha az Európai Design Management Díjban tapasztalt osztrák, portugál vagy cseh jelenléthez szeretnénk közelíteni" - idézte a sajtóközlemény Bendzsel Miklóst, a Magyar Formatervezési Tanács elnökét, aki az Európai Design Vezetőtestület tagja is.

Az elnök szerint a designra fordított összegek gyorsan, 12-18 hónap alatt megtérülnek. A felmérésből azonban kiderült, hogy a vizsgált vállalatoknak háromnegyede úgy vélte, a formatervezésre fordított pénzek csak hosszú távon térülnek meg.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.