Európai partnereket keres a Suzuki
„Miről is egyeztünk meg eddig?
„Miről is egyeztünk meg eddig?” – ez a fő kérdése a Suzuki, illetve a japán cégben 20 százalékos tulajdonhányaddal rendelkező Volkswagen közötti tárgyalásoknak. Yasuhito Harayama a Suzuki vezérigazgatója leszögezte: a két gyártó csak abban az esetben tud együtt működni, ha egyenlő félként kezelik egymást. A japán cég vezetőjének szavaiból arra lehet következtetni, hogy a felek között korántsem teljes az összhang.
Harayama ráadásul hozzátette, hogy más európai partnereket is keresnek, ami szintén arra utal, hogy nem teljesen elégedettek a Volkswagennel való együttműködéssel. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Suzuki alig egy hónapja kötött megállapodást a Fiattal, aminek értelmében az olasz gyártó szállítja a motorokat a jövőben az esztergomi üzemben gyártott SX4-es modellekhez. A japán vállalat első ember most kiemelte: szükség esetén további hasonló szerződéseket is köthetnek.
A Volkswagennél eddig nem kommentálták a hírt, ugyanakkor elég beszédes, hogy a wolfsburgi cég alig egy hónapja döntött úgy: nem növeli tovább részesedését a Suzukiban.