Áprilisban kevesebbet forgalmaztak a kiskereskedők
A kiskereskedelmi üzletek a naptárhatástól megtisztított adatok alapján áprilisban 1,3 százalékkal, az év első négy hónapjában 0,5 százalékkal kisebb volumenű forgalmat bonyolítottak le, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A KSH közleménye szerint a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok alapján az áprilisi eladások 0,4 százalékkal mérséklődtek az előző havihoz képest. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2011 áprilisában 644 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, míg az első négy hónapban 2273 milliárd forgalom realizálódott. A kiskereskedelmi forgalom márciusi volumene, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 0,9 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbi, és 0,5 százalékkal az előző havihoz képest. Az első negyedévben lényegében stagnált a kiskereskedelemi forgalom, 0,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.
A KSH adatai szerint az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2011 márciusában 602 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, az első negyedévben pedig összességében 1629 milliárd forint értékű forgalom bonyolódott le. Tavaly a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az áprilisi értékesítés volumene 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban tavaly áprilisban 608 milliárd forint bevétel realizálódott.
Az idén az első négy hónapban a kiskereskedelmi eladások értékében 46 százalék volt az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 19 százalék az üzemanyag-, 11 százalék a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletek részesedése, a többi üzlettípus együttes részesedése 24 százalék volt. Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi forgalom volumene 2011. áprilisban 0,4 százalékkal növekedett, az első négy hónapban stagnált. A forgalom jelentős részét - 90 százalékát - lebonyolító vegyes termékkörű üzletek, a hiper- és szupermarketek, vegyesboltok eladásai áprilisban lényegében nem változtak.
Az előző év azonos időszakához képest a nem élelmiszer kiskereskedelem értékesítésének volumene 2011. áprilisban 2,7, az első négy hónapban 0,7 százalékkal csökkent. Áprilisban azonban az iparcikk jellegű vegyes, a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-, valamint a gyógyszer- és a gyógyászatitermék-kiskereskedelmen kívül minden üzlettípusban nagyobb volumenű forgalom realizálódott - írja közleményében a KSH. Az üzemanyagtöltő állomások eladásai 2011. áprilisban és az év első négy hónapjában 0,9-0,9 százalékos mérséklődést mutattak 2010 azonos időszakához képest.
Az egy hónappal korábbihoz mérten - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem áprilisi volumene 0,4 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszer-kiskereskedelemé 0,7, az üzemanyagkutaké 2,5 százalékkal mérséklődött. Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai áprilisban 0,5, 2011 első négy hónapban 3,4 százalékkal elmaradtak az előző év azonos időszakitól.
Az Eurostat gyorsbecslése szerint - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2011 áprilisában a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan 1,9, az eurózóna országaiban 1,1 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok szerint 13 tagállamban tapasztaltak bővülést, 9-ben csökkenést - közölte a KSH.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a KSH adataira reagálva közölte, hogy áprilisban az üzemanyagoktól megszűrt forgalom alig érzékelhetően, csupán 0,1 százalékkal csökkent éves szinten az előző hónap 2,9 százalékos mérséklődésével szemben. Kifejezetten kedvező jelenségként értékeli az NGM pénteki közleményében, hogy a nyers adatok alapján az élelmiszer-, és élelmiszerjellegű termékek esetében évek óta nem látott ütemű bővülés volt tapasztalható. Az előző évhez mérten 3,1 százalékos növekedés 2006 decembere óta a legkedvezőbb érték.
A szaktárca szerint látható, hogy a kiskereskedelmi szektor rendkívül nehezen tud talpra állni az utóbbi évek drasztikus visszaeséséből, ami mind a lakosság pénzügyi helyzetéről, mind a preferenciáik alakulásáról képet ad. A személyi jövedelemadó kulcsok módosítása alapján megnövekedett rendelkezésre álló jövedelem a lakosság bizalmának visszatérte után lendületet adhat a szektornak. Erre utal, hogy az áprilisi ipari adatokkal egy időben közölt belső rendelésállomány hosszú ideje először mutatott emelkedést, amely az elkövetkezendő hónapokban a kiskereskedelmi forgalomban is meg fog mutatkozni - írja közleményében az NGM.