Honda: Vissza kettő, padlógáz?
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a Honda nyeresége a december 31-én végződő három hónapban.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a Honda nyeresége a december 31-én végződő három hónapban. A harmadik legnagyobb japán autógyártó üzleti éve harmadik negyedévében 81,1 milliárd jenes nyereséget könyvelhetett el, ez pedig jó 40 százalékkal alacsonyabb az egy esztendővel korábbinál, s elmarad a Bloomberg öt elemző megkérdezésével összeállított 102,5 milliárdos konszenzusától is. Csökkent a társaság árbevétele is: a 2110 milliárd jen 5,8 százalékos visszaesést jelent.
A társaság az eredmény csökkenését az erős jennel magyarázta, ami jelentősen rontotta a japán autóipar versenyképességét az elmúlt hónapokban. A cégvezetés ugyanakkor optimista, s úgy vélik, hogy a március 31-én végződő üzleti év utolsó három hónapja jobban sikerülhet, mint ahogy azt előzetesen képzelték.
A gyorsjelentéssel egy időben épp ezért javítottak az egész éves eredmény-prognózison. A vállalat vezetői most úgy látják, hogy az adózott nyereség a teljes 12 hónapban elérheti az 530 milliárd jent, ez pedig 30 milliárddal magasabb a legutóbbi prognózisnál. A társaság teljesítményét az amerikai autópiac talpraállása, és az ázsiai motorkerékpár-kereslet javíthatja a következő hónapokban.
Nem sok jó hír érkezett eddig az ázsiai autógyártóktól: a várakozásoktól elmaradó teljesítményről adott számot hétfőn a Honda és a múlt héten a Kia is. Jelentősen emelkedett a Hyundai nyeresége 2010 október-december között az előző évhez képest, de így sem érte el az elemzők előzetes becslését.