2010. május. 12. 15:49 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 12. 16:05 Vállalkozás

Stagnálás után növekedés: Mit hoznak a következő évek az Egisnek?

A vártnál jobb második negyedéves eredmények ellenére nem módosított egész éves prognózisán az Egis.

A vártnál jobb második negyedéves eredmények ellenére nem módosított egész éves prognózisán az Egis. A teljes évet tekintve a cég árbevétele – forintban kifejezve - stagnálhat, az árfolyamváltozások hatása azonban a jövőben is meghatározó lehet.

Feleződött a pénzügyi nyereség

Az egy esztendővel korábbitól elmaradó, de az elemzői várakozásokat meghaladó – üzleti évét tekintve – második negyedéves eredményekről számolt be az Egis, ahogy korábban arról beszámoltunk. A gyógyszergyártó konszolidált árbevétele 28,71 milliárd forint volt, ami 8 százalékkal alacsonyabb az előző esztendő hasonló időszakában realizáltnál, míg az üzemi eredmény ugyanennyivel 4,01 milliárdra csökkent.

Az adózott profit esetében jóval nagyobb mértékű visszaesést regisztráltak, a 4,73 milliárd forint 21 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A jelentősebb eltérést a pénzügyi soron elkönyvelt nyereség csökkenése eredményezte: a tavaly év eleji – Egis számára – kedvező árfolyamok akkor majd 2 milliárdos profitot eredményeztek szemben a mostani 882 millióval. A Bloomberg elemzői 3,67 milliárdos nettó profitot valószínűsítettek.

Növekedés a stratégiai piacokon

Árbevétel tekintetében a vállalat kifejezetten jól teljesített főbb piacain, a nyugat export ugyanakkor – az igen magas bázisról – jelentős mértékben esett. Hazánkban – stagnáló piacon - 7,66 milliárd forintos forgalmat ért el a társaság, 2 százalékkal alacsonyabbat, mint egy esztendővel korábban.

Oroszországban és a FÁK régióban – dollárban kifejezve - 1 százalékkal maradt el az árbevétel a 2008/2009-es második negyedévben mérttől, itt azonban az esésben komoly szerepet játszott, hogy a Bioparox nevű termék áttörzskönyvezése miatt 5,3 millió dollár esett ki a negyedév során. Ennek az egyszeri hatásnak a kiszűrése nélkül 12 százalékos növekedést regisztráltak volna. Különösen jól ment a cégnek Ukrajnában (+27 százalék), Kazahsztánban (+42 százalék), és az egyéb FÁK-országokban (+41 százalék), ahol a gazdasági krízis, és a régiós devizák devalválódása miatt tavaly jelentős mértékben esett a forgalom.

Kelet-Európában bő negyedével 46,75 millió dollárra emelkedett az Egis árbevétele, részben a régiós devizák erősödésének köszönhetően, azonban az árfolyamhatás kiszűrésével is 12 százalékos gyarapodást mértek. Csehországban, Bulgáriában és Törökországban például közel 50 százalékos volt a bővülés, de a legnagyobb régiós nemzeti piacon, Lengyelországban is ötödével nagyobb volt a forgalom, mint tavaly. Nyugat-Európában ugyanakkor – ahogy a vállalat vezetése előre jelezte – számottevően csökkent a társaság árbevétele, mint a hatóanyagok (-20 százalék), mind a késztermékek (-22 százalék) esetében.

Mit vár a cégvezetés?

Marosffy László az Egis vezérigazgatója elmondta: bár egyes régiókban eltér a prognosztizálttól a vállalat eddigi teljesítménye, nem látnak okot arra, hogy módosítsanak a korábbi előrejelzéseken. Ennek megfelelően a 2010. szeptember 30-án végződő üzleti évben belföldön továbbra is 5 százalékos növekedést várnak, míg a FÁK-régióban 10, Kelet-Közép-Európában pedig 8 százalék körüli bővülést prognosztizálnak. A nyugat-európai relációban a hatóanyag és a késztermék-kivitel is 35 százalékkal maradhat el a tavalyi rekordszinttől.

A vezérigazgató-helyettes középtávú előrejelzést is adott. Eszerint a 2011 és 2014 közötti időszakban Magyarországon az ideihez hasonló mértékben emelkedhet a forgalom, míg a FÁK-térségben 5-10 százalékos bővülésre számítanak, Közép-Kelet-Európában pedig a 10 százalékot is meghaladhatja az éves szintű gyarapodás. A nyugati kivitel az idei visszaeséssel várhatóan eléri a mélypontját, s ezt követően stagnálhat, esetleg enyhén növekedhet – jelezte Marosffy László.

Ecoline