Mol: Putyinék teljes mellszélességgel a Szurgutyeftyegaz mögött
Az orosz kormány mindenben támogatni fogja a Szurgutnyeftyegazt a Mollal folytatott...
Az orosz kormány mindenben támogatni fogja a Szurgutnyeftyegazt a Mollal folytatott tárgyalások során - jelezte Igor Szecsin miniszterelnök helyettes. A Vedomosztyi című orosz lap a Reutersre hivatkozva közölte Vlagyimir Putyin helyettesének szavait, kiemelve, hogy a negyedik legnagyobb orosz olajipari cégnek számító társaság hiába szerzett március végén 21 százalékos részesedést a Mol-ban, közeledése heves ellenállásba ütközött, s megakadályozták, hogy a cég a magyar társaság rendes éves közgyűlésén éljen tulajdonosi jogával.
Támadnak az oroszok
A Szurgut valamivel több, mint egy hete közölte, hogy bíróságon támadja meg a Mol közgyűlést, s azt szeretnék elérni, hogy a Fővárosi Bíróság a részvényesi találkozó összes határozatát semmisítse meg. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a bár az orosz cég a gáztörvénynek megfelelően bejelentette a Magyar Energia Hivatalban részesedésszerzését a molban, ezt követően nem válaszolt a MEH – a hivatal által sajtónyilvánosság előtt nem részletezett – kérdéseire. A MEH emiatt nem adta ki a részvénykönyvi bejegyzéshez szükséges igazolást az orosz cég részére, amely így nem szavazhatott a Mol közgyűlésén.
A Szurgutyaftyegaz tulajdonosi háttere ismeretlen, de a társaságot korábban többször is Kreml-barátnak minősítették, s voltak olyan híresztelések is, amelyek Vlagyimir Putyint közvetlen tulajdonosként jelölték meg a cégben.
Ecoline