Különösen érdekes a nem tőzsdei vállalatok esetében, ahol a cég nem mérettetik meg nap mint nap a tőkepiacon, az értéknövekedés vizsgálatához pedig nem nyújt támpontot a részvényár-alakulás. Sok vállalat komoly hibát követ el azzal, hogy menedzsment-ösztönző rendszerét rosszul megválasztott mutatókhoz, például az EBITDA-hoz (üzemi eredmény és az értékcsökkenés összege), adózott eredményhez, vagy pedig a sajáttőke arányos nyereséghez (ROE) köti. A számviteli kimutatások egyszerű vizsgálata alapján kimutatott pozitív vállalati eredmény ugyanis önmagában még nem sokat árul el a vállalat valódi értékéről vagy értékváltozásáról.

Megoldást egy olyan modell nyújthat, amely a számviteli adatok felhasználásával, egy viszonylag egyszerű képletezési mechanizmus segítségével úgy tudja megragadni a vállalatérték alakulását, hogy közben figyelembe veszi egyrészt, hogy ténylegesen mekkora pénzben jelentkező nyereség képződött - a pusztán számviteli eredmény ezt nem adja meg - továbbá a költségek között számba veszi a működésben lekötött tőke költségét is.

A vállalatnak tehát ahhoz, hogy ne csupán papíron, vagyis néhány kiválasztott számviteli adata alapján legyen sikeres, a befektetett tőkeköltséget is ki kell termelnie. Hogy ez valóban teljesül-e, annak az objektív megállapításához elengedhetetlen egy tervezésre és beszámolásra is alkalmas, transzparens módszer alkalmazása, amely egyúttal felhasználható az érdekeltségi rendszer alapjaként is – mondta Kovács Domonkos. A szakértő hozzátette: Ez a modern szemlélet rávilágít arra, hogy a rábízott javakkal csakis az a vállalatvezetés gazdálkodik jól, amely nemcsak egyszerűen a képződött nettó pénzáramok alapján nyereséges, hanem a cég tulajdonosainak a rábízott tőke költségét meghaladó mértékű hozamot is biztosítani tudja.

Kovács Domonkos közölte, hogy a vállalati érték meghatározására használatos DCF-modell komoly segítséget nyújthat a döntésekhez, de ez a módszer egyfelől igen összetett, másrészt pedig egy adott év eredményeinek felmérésére nem alkalmazható tökéletesen, nem jeleníti meg abszolút számban a teljes befektetett tőke költségét, csak annak százalékos nagyságát mutatja meg az alkalmazott diszkontrátán keresztül. Továbbá csak áttételesen vezethető le belőle, hogy egy adott évben a cég a teljes belé fektetett tőke költségén felüli hozamot realizált-e vagy sem, vagyis nem tartalmaz a cégérték aktuális változásához köthető, jól működő teljesítmény-ösztönző faktorokat sem.

Az utóbbi években a vállalati értékalakulás mérését taglaló szakirodalomban a vállalatértékeléshez módszertanilag ma is legmegfelelőbbnek tartott DCF modell mellett éppen nagyjából a fenti hiányosságok, illetve alkalmazási nehézségek miatt alternatív módszertanok jelentek meg. Ezek közül az ún. CFROI (Cash Flow Return on Investment - befektetésen realizált pénzáram-hozam) és az EVA (Economic Value Added – gazdasági hozzáadott érték) vált a legismertebbekké.

A Deloitte szakértője szerint a CFROI az alkalmazott módszertana miatt nagyon nehézkesen alkalmazható magas inflációs környezetben tevékenykedő cégek számára, ezért a hazai vállalatok számára egy darabig még nem igazán ajánlaná ezt a módszert. Az EVA mutatót ugyanakkor világszerte hatásos eszköznek tartják, amelynek alkalmazásával a vállalatok komoly versenyelőnyre tehetnek szert, hiszen amellett hogy hatékony döntéstámogató eszköz, segíti a vezetők tisztánlátását, segítségével kimutathatók a nem elégséges mértékben profitképes, azaz a beléjük fektetett tőke költségét ki nem termelő ágazatok és termékek. Az egyéb mutatóknál pedig jóval pontosabb, egyszerűbben áttekinthető eszközt jelent a teljesítmény méréséhez vállalati, üzletági, de akár egyéni-vezetői szinten is.


Bár ez az elszámolási és érdekeltségi rendszer alapvetően nem új keletű, a hazai vállalatoknál máig igen lassan van terjedőben. Néhány, modern pénzügyi szemléletet képviselő nagyvállalatnál alkalmazzák ugyan, de a modell ennél sokkal szélesebb körben, akár a közepes méretű vállalatok számára is kézzelfogható előnyökkel járhatna – például a vállalati hatékonyság és versenyképesség növelése terén. A módszer elterjedését a cégeknél sok esetben a tapasztalatlanság, illetve a máig meglévő módszertani bizonytalanság hátráltatja, holott hazánkban is évek óta elérhetőek például a komoly, nemzetközi adatokkal dolgozó tőkeköltség-adatbázisok.

Kovács Domonkos kiemelte: Az EVA alkalmazásának egyik legfontosabb előnye az, hogy a vezetők figyelmét egyértelműen az értékteremtés irányába tereli. A hagyományos számviteli mutatóknál jobban és a vállalat értékének alakulása szempontjából helyesebb célok elérésére motiválja a vezetőket, mivel kapcsolatot teremt a teljesítmény mérése, a vállalati értéket ténylegesen növelő tényezők, valamint a vezetők és alkalmazottak érdekeltsége között. Ezzel pedig vezetői, sőt középvezetői szinten is hozzájárul tulajdonosi szemlélet kialakításához, ami a jó működéshez elengedhetetlen. A sikeres működés alapvető kérdése ugyanis, hogy a vállalat menedzsmentje számára valóban világos legyen az, hogy teljesítménye miként befolyásolja a vállalat növekedését, és mindez végeredményben hogyan hat vissza a saját fizetésére.

Sokszor a tulajdonosok számára sem teljesen egyértelmű ugyanakkor, hogy cégük életében melyek a vállalatérték-növekedés szempontjából alapvető kritériumok, miközben ezek a „felderítetlen” területek már rövid távon is jelentősen ronthatják a vállalat versenyképességét. A cégek tőkét pazarolnak el, ha olyan eszközökben tartják befektetőik rájuk bízott pénzét, amelyek nem képesek kitermelni a tőkétől elvárt hozamot, azaz a tőke költségét. A tőke nem hatékony lekötése testesülhet meg a vállalat tulajdonában lévő, nem kellő hatékonysággal működő leányvállalatokban, kihasználatlan ingatlanokban, illetve különféle immateriális javakban is. Ilyenek például a nagy értékű jogosultságok, szoftverek, licencek, vagy szabadalmak is.

A Deloitte szakértője felhívta a figyelmet arra: Ha a jellemzően szűkösen rendelkezésre álló tőkét nem olyan eszközökbe, tevékenységekbe fektetik a vállalat tulajdonosai, amelyek a legmagasabb tőkearányos hozamot biztosítják, az előbb-utóbb a vállalat versenyképességének súlyos romlásához vezethet, hiszen nem termelődik meg a tőkeelemek pótlásához szükséges pénz, nem azokon a területeken valósulnak meg a fejlesztések, amelyeket a vállalat a leghatékonyabban - és így legversenyképesebben - tud üzemeltetni.

Kovács Domonkos elmondta: Az EVA többek között arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a hatékonyság javítása nem pusztán a nyereségesség növelése révén érhető el, ugyanilyen hatásos lehet, ha sikerül tőkét felszabadítani, vagy az alacsony nyereséggel működő eszközöktől megválni. Fontos, hogy a vállalat oda tudja átcsoportosítani befektetéseit, olyan területeken tudjon kapacitásnövekedést elérni, amelyeken jobbnak ítéli a számára elérhető tőkearányos nyereségmutatókat, különösen fontos ez a jelenlegi világgazdasági környezetben, ahol a tőkeköltség általános emelkedésének lehetünk tanúi.

A modell segíti a vezetőket, a menedzsereket ezeknek a döntéseknek a meghozatalában, és egyúttal képes éves szinten is világos célokat kijelölni számukra, amelyek alapján a teljesítményük sokkal pontosabban válik mérhetővé. A módszer ugyanakkor önmagában természetesen nem jelent csodaszert, kardinális kérdés ugyanis, hogy az adott vállalatnál milyen teljesítményértékelési és ösztönzési rendszerbe épül be – hívta fel a figyelmet a Deloitte szakértője.