2007. november. 30. 13:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. november. 30. 17:14 Vállalkozás

A kereskedő köteles-e kicserélni a sértett csomagolású árut?

Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja október 11-én Magyarországon indított fogyasztóvédelmi kampányt, amely a magyar állampolgárokat tájékoztatja az itthon és más uniós tagállamokban őket megillető fogyasztói jogokról.

Egy 2007 májusában készült felmérés szerint a magyar válaszadók többsége (63%) úgy vélte, a kereskedők Magyarországon kevésbé tartják tiszteletben a vásárlók jogait, mint az Európai Unió más tagállamaiban. A fogyasztóvédelmi kampány harmadik kiemelt témája a tisztességtelen szerződésekkel és kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozik.

Tisztességtelen szerződési feltételnek minősül minden, ami egyoldalú előnyt biztosít a kereskedőnek vagy a szolgáltatónak a fogyasztóval szemben. A kereskedő nem kötheti ki például azt, hogy csak olyan árut vesz vissza, amelynek sértetlen a csomagolása, hiszen addig a vevő nem tudhatja, hogy hibás-e a termék, amíg ki nem csomagolta.

Tisztességtelen az is, ha a kereskedő úgy hirdet „végkiárusítást”, hogy valójában nem hagy fel a tevékenységével, vagy helyezi át üzletét máshova. A „Különleges ajánlat, csak ma!” felhívás csak abban az esetben állja meg a helyét, ha a termék valóban csak nagyon korlátozott ideig kapható. Megtévesztésnek vagyunk az áldozatai akkor is, ha az ígért „ingyen nyereményhez” úgy juthatunk hozzá, hogy ahhoz valamit mégis vásárolnunk kell.

Amennyiben olyan felhívásokkal találkozunk, amelyek közvetlenül a gyermekeket szólítják fel vásárlásra, vagy arra, hogy szüleiket győzzék meg az áru megvásárlásáról, szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal állunk szemben. Magyarországon további információért és tanácsért az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE-hoz) lehet fordulni (www.ofe.hu). Az OFE ezen kívül rendszeres tájékoztatást ad a fogyasztói jogokat érintő változásokról, összehasonlító teszteket pedig a Kosár című magazin közöl (www.kosarmagazin.hu).