Fidesz: "nonszensz" a fogyasztóvédelem helyzete
Látványos PR-akciókkal nem lehet fogyasztóvédelmet csinálni - jelentette ki Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő a szombaton a fővárosi Lehel téri piacon megtartott kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva.
A tájékoztatón Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) főigazgatója azt mondta, van értelme a piacok fogyasztóvédelmi ellenőrzésének, mivel a tapasztalatok azt mutatják, a kifogások kisebb súlyúak. Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a tájékoztató aktualitását az adja, hogy a kormány pénteki ülésén foglalkozott a fogyasztóvédelemmel.
A főigazgató az elmondta, hogy az első félévben a mintegy 4 000 élelmiszerellenőrzés 25-30 százaléka volt piaci revízió, és a kifogásolási arány 45-50 százalékot tett ki. A kifogások kisebb súlyúak, bár a vizsgálatokhoz viszonyítva arányuk még mindig magas - mutatott rá.
Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő szerint látványos PR-akciókkal nem lehet fogyasztóvédelmet csinálni. "Felettébb mulatságos és sajnálatos" egy kormányszóvivőnek szombati sajtótájékoztatón "parádéznia", amikor a parlamenti kormányoldal elmulasztja a törvényalkotási kötelezettséget az emberek biztonsága érdekében - közölte budapesti sajtótájékoztatóján a politikus.
A képviselő "nonszensznek" nevezte a fogyasztóvédelem magyarországi helyzetét. Kiemelte, hogy több mint 1 800 fogyasztóvédelmi dolgozót tettek utcára, mintegy 1 300-at az ÁNTSZ-től és jelenleg mindössze 225 szakember foglalkozik fogyasztóvédelemmel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fogyasztóvédelmi testületek "nem önálló jogi személyiségek", így a rossz minőségű, vagy selejtes terméket vásárló fogyasztók csak békéltető testületekhez fordulhatnak - ezek döntéseinek azonban nincs semmilyen jogkövetkezményük.