2007. június. 29. 14:15 Utolsó frissítés: 2007. június. 29. 14:08 Vállalkozás

Gitáriskola az év legígéretesebb fiatal vállalkozója

Kiosztották a 2007. év legígéretesebb fiatal vállalkozója pályázat díjait. Első helyezett lett Déri Gábor budai gitáriskola pályázata, második díjat kapott Palkovics Tamás szerszámszerkesztő és tervező három dimenziós modellek, mintadarabok, prototípusok pályázata, harmadik helyen végzett Borbás Gergely TÁS egyedi táskák pályázata.

Az Életpálya Alapítvány - a Magyar VállalkozásfejlesztésiAlapítvány támogatásával - az idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a fiatal tehetséges vállalkozó indítását segítő pályázatot. Az idén 43-an jelentkeztek a pályázatra, a területi versenyek győztesei, 8 vállalkozás 10 fiatalja jutott a döntőbe.

A döntőbe jutó pályázók oklevelet kaptak és a korábbi pályázaton eredményesen szereplők különdíját vehették át. Barta E. Gyula, az MVA ügyvezető igazgató helyettese, a pályázatra beadott üzleti terveket értékelő zsűri elnöke elmondta, hogy az iskolarendszer nem nyújt vállalkozói ismereteket, az üzleti terv készítését meg kell tanulni. A díjátadó ünnepségen a fiatal vállalkozók segítésére stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Szirmai Péter, az Életpálya Alapítvány kuratórium elnöke valamint Csuhaj V. Imre, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kuratóriumi elnöke.

A két szervezet a megállapodás keretében fejezi ki együttműködési szándékát a hazai vállalkozások fejlődésének hatékonyabb elősegítésére, kihasználva a kis- és középvállalkozói szektor szereplői koordinált és célirányos együttműködésében rejlő lehetőséget. Az együttműködés területei között jelölték meg a szerződő felek
a "Keressük az év legígéretesebb fiatal vállalkozóját" pályázat programot, a képzést, a tanácsadói akkreditációt, a közös pályázatírást.
 
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.