2007. április. 19. 14:23 Utolsó frissítés: 2007. április. 19. 14:47 Vállalkozás

Bírság helyett lakat a boltokra

Intenzív harcot indított az agrártárca az élelmiszer-hamisítók ellen. Március közepén csaknem egy hónapig tartó razziasorozat indult országszerte. Hamarosan elkészülhet az a törvényjavaslat is, amely bezárással és szégyentáblával bélyegezné meg a szabályszegőket.

Az állategészségügyi hatóság április közepéig tartó országos ellenőrző akciót indított, amelynek során az állattartó telepeken, a feldolgozóüzemekben és a boltokban vizsgálják a különféle élelmiszerek nyomon követhetőségét, jelölését, a higiénés viszonyokat. A 9-10 ezer ellenőrzés célja, hogy a húsvéti élelmiszer-kereskedelmi főszezon után csak megfelelő minőségű élelmiszer kerülhessen a fogyasztók asztalára.

Az eddigi botrányokat Gráf József agrárminiszter egyébként azzal magyarázta, hogy az ország nem volt teljes egészében felkészülve az uniós tagság óta eltelt két évben bezúduló élelmiszer-áradatra. Ezt a helyzetet pedig kihasználták azok a miniszter által bűnözői kategóriába sorolt vállalkozások, akik a fogyasztók árérzékenységére apellálva silány minőségű, ám verhetetlenül olcsó árú termékeket dobtak piacra.Hogy az ügyeskedők nincsenek kevesen, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már a nagy tavaszi razziasorozat első napjaiban lebukott közülük néhány.

Felébredtek a piacaikat és vásárlóikat féltő feldolgozóüzemek és kiskereskedelmi vállalkozások is. Érdekképviseleteik, szakmai szervezeteik egyre nagyobb részt vállalnak a piac szabályozásában az ott tevékenykedők ellenőrzésében. Az együttműködésnek meg is van az eredménye.

A teljes cikk itt olvasható

Mihálovics András

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.