2007. március. 30. 14:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 30. 14:52 Vállalkozás

Felgyorsítják az I. NFT pályázati kifizetéseit

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felgyorsítja a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) pályázati forrásainak kifizetését - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.

Áttekintették a rendszert, és egyszerűsítéseket, érdekeltséget vezettek be annak érdekében, hogy 2008 végéig kifizessék a nyerteseknek a meglévő keretet. Jelenleg a 670 milliárd forint 60 százalékát, mintegy 404 milliárd forintot már kiutaltak.
   
Bajnai Gordon elmondta, hogy az egy évnél régebbi ki nem fizetett számlák jelenlegi 8,85 százalékos arányát június 20-ra 5 százalék, július 20-ra 1 százalék, a 90 napnál hosszabb idő óta ki nem fizetett számlák mostani 78,04 százalékát június 20-ra 30 százalék, július 20-ra 15 százalék, szeptember 15-re 1 százalék alá kívánják
csökkenteni.
   
A kormánybiztos az intézkedések között említette, hogy a hátralékok ledolgozása prioritást jelent a rendszerben, racionalizálták a munkafolyamatot, ösztönzőrendszert dolgoztak ki a kifizetésben részt vevők számára, felelősöket jelöltek ki a projektekhez. Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy Magyarország jól teljesít
az uniós fejlesztési források felhasználásában. Az EU adatai szerint a 2004-ben csatlakozott országok között Magyarország az I. NFT-ben lévő 670 milliárd forint fejlesztési forrás 60 százalékos kifizetésével az első két-három ország között van Észtországgal és Szlovéniával.
   
Az NFÜ adatai szerint az I. NFT-ben 16.800 támogatási szerződést kötöttek, ezek közül 5.000 projekt lezárult. Jelenleg több mint 11 projekt megvalósítása van folyamatban, ebből 2.700 projekt rendelkezik 90 napnál régebbi kifizetetlen számlával, amelynek összértéke 30 milliárd forint. A sajtótájékoztatón Bajnai Gordon bejelentette, hogy a 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztés Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában januárban kiírt pályázatok közül a mikro vállalkozásoknak szóló technológia-fejlesztési kiírásban megvan az első húsz nyertes pályázat.