2006. december. 11. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 11. 12:25 Vállalkozás

Demján szerint bűnhödnie kéne a politikai elitnek

A magyar gazdaság válsága a "politikai elit bűne", ezért is javasolta a VOSZ, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter büntetőjogi felelősséget vállaljon, s hogy olyan pénzeket ne osszanak el, amelyek fölött nem rendelkeznek. A Vállalkozók Országos Napja megnyitóján szó volt még az iparűzési adó kiváltásáról, a minőségi szakképzésről. A vállalkozói díjak átadása mellett együttműködési megállapodást írt alá a VOSZ és Hitelgarancia Zrt.

Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke  Gyurcsány Ferenc  miniszterelnököt és a  pénzügyminisztert tette felelőssé az állam túlköltekezéséért  december 8-án, a Vállalkozók Országos Napja megnyitóján. A vállalkozóknak szerinte rá kell kényszeríteniük a politikát a gazdaságot előrevivő reformokra, miután tudomásul vették, hogy a többletterheket éppúgy viselniük kell, mint a társadalom többi rétegének. 

Szó volt arról is, hogy az iparűzési adót értékalapú vagyonadóval lehet kiváltani, amelynek részeként ingatlanadót éppúgy kell fizetniük a vállalkozóknak, mint a lakosságnak. 

A szakképzési fórumon Mátyus Mihály, a munkaügyi tárca főosztályvezetője emlékeztetett arra, hogy több jogszabálymódosítási javaslatukról a jövő héten szavaz a parlament. Ezek célja a minőségi szakképzés megjelenése. Magyar Bálint, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület (FIT) alelnöke azt hangsúlyozta: a II. Nemzeti Fejlesztési Terv a szakképzés javítására is tartalmaz forrásokat. Sepsi Zsigmond, a VOSZ oktatási és szakképzési szekciójának elnöke azt javasolta, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Terv pályázataiban kapjanak lehetőséget a kisebb vállalkozások is a szakképzési programba való bekapcsolódásra. A program finanszírozásában teremtsék meg a lehetőséget a szakképzésen való részvétel miatt kieső munkaerő pótlására is.

Gazdaságpolitikai fórumok mellett  divatbemutatók, kulturális rendezvények, a Príma Primissima és más díjak átadása voltak a Vállalkozók Napja főbb eseményei. A díjátadó ünnepségen együttműködési megállapodást írt alá  Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke, Csicsáky Péter, a Magyar Takarékszövetkezeti Zrt. vezérigazgatója, és Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke. A nap végén osztották ki tíz kategóriában a Prima Primissima Díjakat Budapesten, a Művészetek Palotájában.
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.