2006. november. 08. 10:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. november. 08. 10:13 Vállalkozás

A szervezett adócsalásban már 150 cég érintett

Közel százötven hajléktalan ügyvezető által irányított cég vett részt a - rendőrség szerint - szervezett adóelkerülésben - derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda legfrissebb aktáiból. Az elsők között lelepleződött tíz cég bankszámláin másfél év alatt közel hárommilliárd forintos pénzmozzgás volt - írja a Népszabadság.

A rendőrségi nyomozás fő- és alvállalkozások szövevényes láncolatát tárta fel. Hegyes Sándor őrnagy, az NNI gazdaságvédelmi főosztályának munkatársa szerint jó ideig eltart, amíg sikerül tisztázni, hogy az érintett vállalkozások közül melyek a ténylegesen működők, s melyek fantomcégek. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya egy bejelentés alapján augusztusban kezdett vizsgálódni egy vállalkozás ügyeiben, miután kiderült: a társaság a cégbíróságon bejegyzett székhelyén elérhetetlen, tagjai és ügyvezetője pedig hajléktalanok.

Azt már a nyomozás derítette ki, hogy az adott pénzintézetben további kilenc cég bankszámlái felett ugyanaz a személy rendelkezett. E cégek tagjai és ügyvezetői döntően hajléktalanok és állandó magyarországi lakóhellyel nem rendelkező külföldiek. A szóban forgó tíz társaság bankszámláin másfél év alatt összesen hárommilliárd forint fordult meg. A szövevényes céghálózat középpontjában pénzügyi tanácsadók, ügyvédek, ügyvédi irodák, valamint a döntően fantomvállalkozásokból, kisebb részben külföldi bejegyzésű offshore cégekből álló alvállalkozói hálózatot szervező és irányító személyek állnak. Hegyes őrnagy a nyomozás jelenlegi adatai alapján még nem tudta megmondani, mekkora "jutalék" fejében segített a szervezet a hozzá forduló vállalkozásoknak adóalapjukat csökkenteni, vagy "kivenni a cégből azt a pénzt, amit adó- és járulékmentesen a dolgozóiknak zsebbe fizettek".

A rendőrség lefoglalta a szervezet több számítógépét és dokumentumát. Folyamatosan ellenőrzik a szervezettel kapcsolatot tartó cégeket, így - reményeik szerint - előbb-utóbb kiderül, hogy mi áll a gyanús pénzmozgások hátterében. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya eddig tizenkét személyt hallgatott ki gyanúsítottként, ketten közülük előzetes letartóztatásban várják a nyomozás befejezését.

 

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.