2006. május. 19. 15:16 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 19. 15:08 Vállalkozás

Demján megvédi az evát

Ismét Demján Sándort választotta ügyvezető elnöknek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) tisztújító küldöttgyűlése pénteken Budapesten.

A szervezet soros elnöki posztját Róz József, a Gazdasági Főiskola tanszékvezetője, az ellenőrző bizottság elnöki posztját ismét Bartha Ferenc tölti be. A küldöttgyűlés határozott arról is, hogy az eddigi 3 év helyett öt évre választja meg a tisztségviselőket, ennek értelmében módosították a VOSZ alapszabályát.

A VOSZ érdekkörébe 40 ezer vállalkozás tartozik, a versenyszféra munkavállalóinak fele ezeknél a cégeknél dolgozik. Az általuk képviselt cégek hozzájárulása a nemzeti össztermékhez több mint 66 százalék. A VOSZ érdekkörébe 40 ezer vállalkozás tartozik, a versenyszféra munkavállalóinak fele ezeknél a cégeknél dolgozik. Az általuk képviselt cégek hozzájárulása a nemzeti össztermékhez több mint 66 százalék.

Lepsényi István, a korábbi soros elnök az előző három év munkáját értékelve többek között elmondta: a VOSZ kezdeményezte annak idején a Széchenyi Kártya alkalmazását, amely sikeres konstrukciónak bizonyult. A kiadott kártyák száma már több mint 55 ezer, a kihelyezett hitel meghaladja a 270 milliárd forintot.

A küldöttgyűlésen az alapszabály módosításával kapcsolatban vita bontakozott ki a mikrovállalkozások képviseletéről. Az egyik küldött szerint indokolatlan a mikrocégek tagdíjának emelése, valamint javasolta, hogy az elnökségbe delegálhassanak a mikrocégek egy tanácskozási joggal rendelkező képviselőt. Szerinte ez szükséges lenne ahhoz, hogy az elnökség naprakész információkat kapjon e cégek gondjairól.

Demján Sándor ezzel nem értett egyet. Hangsúlyozta: a VOSZ szolgáltatásokat nyújt, s ezért minden tagnak tagdíjat kell fizetni. Így számon kérhető a szolgáltatások hatékonysága is. Ugyanakkor van lehetőség méltányosságra, azok számára, akiknek valóban gond a tagdíj kifizetése. De ezt nem általános kell eldönteni, hanem az adott megyében. Demján Sándor rámutatott: régen rossz ha megyei elnökök nem képviselik a helyi mikrovállalkozásokat az elnökségben. Egy külön képviselőt, egy "dísz" mikrovállalkozót delegálni erre a célra az elnökségbe felesleges - húzta alá a soros elnök. Elmondta: a VOSZ eddig is kiállt a mikrovállalkozásokért, sokkal jobban mint a nagyobb cégekért. A jövőben is ezt folytatják. Határozottan fellépnek például az eva adókulcsának emelése ellen - jegyezte meg Demján Sándor.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.