2006. március. 06. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 06. 13:42 Vállalkozás

Boltbezárások miatt csökkenő egyéni vállalkozások

A múlt év végén Magyarországon mintegy 112 ezer vállalkozás összesen 166,7 ezer kiskereskedelmi üzletet működtetett - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékozatójában. Közel 25 ezer új üzlet kezdte meg működését, s csaknem ugyanennyi bolt zárt be.


A KSH felmérése szerint 24,9 ezer kereskedelmi egység nyitotta meg kapuit, ami 0,3 százalékkal több, mint ahány lehúzta a rolót.  Az üzletállomány növekedési üteme az elmúlt években folyamatosan mérséklődött:  2004-ben 0,6 százalékkal addig tavaly már csak feleannyival bővült a működő boltok száma.

A jelentés szerint 2005 IV. negyedévében 15 új nagy alapterületű kiskereskedelmi létesítmény kezdte meg a működését. Ezzel együtt az év során a bevásárlóközpontok száma összesen 64-re, a hipermarketeké 91-re, a szakáruházaké pedig 63-ra emelkedett.

A boltok száma tavaly is a közép-magyarországi régióban nőtt a legnagyobb mértékben. Éves szinten közel 900-zal több egység nyílt, főként Budapesten. A nem élelmiszert árusító üzletek száma 2005-ben 1.366-tal növekedett. A legnagyobb növekedést az iparcikk jellegű vegyes üzleteknél regisztrálták, ahol az üzletek száma 589-cel nőtt, miközben az elektromos háztartási cikkek szaküzleteinek száma 229-cel, a textilszaküzletek száma 110-zel csökkent egy év alatt.

Folytatódott az élelmiszerüzletek számának csökkenése. Az elmúlt évben  a kenyér-, és pékáruüzleteken, valamint az italszaküzleteken kívül mindegyik élelmiszert árusító üzlettípusban csökkent a boltok száma, egy év alatt összesen 1.152-vel.

A korábbi évekre jellemző lassuló növekedés után, 2005-ben először csökkent a kiskereskedelmi üzleteket működtető gazdasági szervezetek száma: 2005. december 31-én 131-gyel kevesebb ilyen vállalkozás volt, mint 2004 év végén. A csökkenés különösen az egyéni vállalkozásokat érintette, számuk 1.675-tel fogyatkozott. A  társas vállalkozások ezzel szemben gyarapodtak. Számuk 1547-tel emelkedett.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.