Milyen a jó sztori, és hogyan lehet jól elmesélni? Mit tanulhatnak a cégek történetmesélői a legsikeresebb filmek példáiból? Szekeres Csaba forgatókönyvíró, rendező írása.
2010 és 2013 között mintegy 450 filmet megvizsgálva arra voltam kíváncsi, mi teszi a filmes történetet sikeressé. Ehhez a világ különböző tájairól olyan alkotásokat vettem alapul, amelyek a közönség és a szakma részéről bizonyíthatóan elismertek. Elemzésemben arra kerestem a választ, van-e valami közös e filmek történetvezetésében. Az eredmény egyértelmű igen volt. Olyan új teória kezdett körvonalazódni előttem, ahol a legkiválóbb történetekben nemcsak a „hol”, a „mikor” és a „mi történik“ kérdések számítanak, hanem sokkal inkább a „miért”.
A nyitó és zárójelenetek hasonlóságai
Kutatásom első fontos felismerése, hogy a legkiválóbb filmek esetében az első és az utolsó jelenet (sokszor maga az első és az utolsó kép) rímel egymásra, és az esetek többségében meg is egyezik. Emlékezzünk csak például A Keresztapa első részének nyitójelenetére! Mi a helyszín? Don Corleone irodája. Csakúgy, ahogyan az utolsó jelenetben. Ez az iroda azonban nem pusztán egy helyiség, hanem a mindenkori Don uralkodásának színtere. A trónterem, a Hatalom és az Erő színtere. Aki ennek a helynek a birtokosa, az a hatalom birtokosa, élet és halál ura.
Ez a megfigyelés azért is fontos, mert a másik figyelemre méltó egyezés a filmek között, hogy a nyitójelenet mindig a főhős legmélyebb vágyának (Drive) a képi motívumát hordozza. A Keresztapa esetében ez a Hatalom – amely a film valódi főhősének, Michelnek (Al Pacino) lesz osztályrésze a film végén.
A dilemma
Az első és utolsó képek azonossága korántsem véletlen: jelenlétük nem tekinthető sematikusnak. Ugyanis a valódi tartalmukat meghatározó szempont olyan szervezőelem irányába mutat, amely alappillére minden nagyszabású történetnek. Ez pedig nem más, mint a dilemma.
Quentin Tarantino Ponyvaregény című filmjének Aranyóra című fejezetében a nyitóképen rajzfilmet látunk, amelyben egy eszkimó és a kutyája szerepel. Ezt a filmet nézi a főhős, a kis Butch. A kutya és a gazdája a hűség archetípusos értékét képviseli, ami a történet későbbi szakaszában nagy jelentőséget kap. Amikor ugyanis Butch megszökik egy szado-mazo játékokra berendezett pincéből, hiába mehetne el szabadon, visszafordul, és egy japán kard (katana) segítségével megmenti Marsellus Wallace-t. Engedelmeskedik a karakteréből, a harcos archetípusából fakadó belső erőnek (hűség), vagyis a „bajtársat nem hagyunk hátra” parancsnak.
Azt a pillanatot, amely ezt a felismerést hozza el a hős számára, nevezzük dilemmapontnak, és ez a pont az, amely nélkül a történet csupán események sorozata. A dilemma során előkerülő, a hőst megszemélyesítő archetípusos tárgy a katana. Ez a választás eredményezi az úgynevezett kettős kockázatból fakadó kettős nyereség állapotát – hisz Butch azzal, hogy visszamegy Marsellus Wallace-ért a pincébe, a szabadságát és az életét kockáztatja. De mivel hajlandó ezt a kockázatot vállalni, kettős nyereséget könyvelhet el – ami a nézőben katarzisélményt generál.
Ügyeljünk a részletekre! |
Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmjében egy tapasztalt ügynök arra okítja Freddyt, a zöldfülű zsarut, miért fontos jól elmesélni egy sztorit. A legfontosabb tanácsként azt javasolja tanítványának, hogy a részletekre koncentráljon, mert „a részleteiben lehet eladni egy sztorit”. Freddy bőszen tanulja saját fedőtörténetét, majd végül ott áll a nagymenők előtt, akik miközben hallgatják, kérdeznek, értetlenkednek – és természetesen a részletekre kíváncsiak. A rablóbanda tagjai átadják ugyan magukat a történetnek, de bizalmatlanok. Itt már nem is a történet a lényeg, sokkal inkább a mesélés módja. Mert ahogyan Freddy mesél, az hitelesíti őt a társai előtt, és a részletekben rejlő hitelesség az ő garancialevele a beépülésre. |
A külső és belső célok tekintetében két dilemmapont a történet alappillére. Az első dilemmapontnál, a történet első harmadánál a hős a külső célt tartja fontosnak (lásd Marsellus Wallace pénzt kínál Butchnak a vesztes mérkőzésért), míg a másodiknál a hős felismeri a belső cél szükségszerűségét.
A változást szemléletesen mutatja cikkünk fenti illusztrációja. Középen húzódik a hős számára az értékek horizontja, ami felett a látható archetípusos értékek, alatta pedig a nem érzékelhető archetípusos értékek helyezkednek el. A folyamat lényegi eleme, hogy a hős számára láthatatlan belső értékek fokozatosan kerülnek a felszínre, míg a kezdetben látható, külső értékek mélyre süllyednek. (Ezért kapta végül kutatásom eredménye a dilemmateória elnevezést, amit részleteiben készülő könyvem, a Story Upsys ír majd le.)
A történetmesélés szabályai |
1. szabály: Ha azt akarjuk, hogy kövessenek minket, tegyük érthetővé az általunk fontosnak tartott dolgok lényegét, ami által történetünk átélhetővé válik, és felhajtóerőt kap. 2. szabály: Ha nem tudjuk jól elmesélni, még a jó sztori sem ér semmit. 3. szabály: Találjunk olyan azonosulási pontot történetünk főhősénél, amelyben a befogadó könnyen magára ismerhet. 4. szabály: Ha igazán sikeres történettel akarunk előállni, sose hazudjunk! |
Miért fontos ez egy cég számára?
A válasz nagyon egyszerű. Gondoljunk például a Ponyvaregény Butchjára, amint eldönti, hogy visszamegy kiszabadítani Marcellus Wallace-t. Mit tesz? Keresi a megfelelő eszközt, amivel tettét sikerre viheti. Először egy kalapács kerül a kezébe – leteszi. Aztán egy baseballütő – leteszi. Harmadjára egy láncfűrész – leteszi. Végül megpillantja a japán kardot – és megtartja. Épp úgy viselkedik, mintha egy boltban lenne.
Ha jó a termék kapcsán felépített sztori, akkor a vásárlás során – ami valójában ugyanolyan dilemmahelyzet, ahogy Butch esetében is láttuk – a sztori aktivizálja a vásárlóban az önazonossá válás folyamatát. Ezt teszi a Nike, az Apple, a Budweiser és a többi brand is. Mindebből könnyen eljuthatunk a felismerésig, hogy ez a folyamat, a történetmesélés maga a manipuláció. Ezért képes egy történet megváltoztatni a világot: felemelni vagy elpusztítani. A jól elmesélt történet befolyást gyakorol az életünkre, és átveszi az irányítást felettünk.
Vizsgálatom legnagyobb tanulsága azonban mégiscsak az, hogy minél inkább ismerjük a történetmesélés működését, annál kevésbé élhetnek vissza mások ezzel a tudással. Ezért is fontos, hogy ne pusztán történetben, hanem jól elmesélt történetben gondolkodjunk. Mert a rossz hangsúlyokkal, rosszul megválasztott főhőssel elmesélt történet éppoly ártalmas lehet, mintha szándékoltan hamis értéktársításokkal ruháznánk fel egy sztorit. Így a félrevezetett befogadó – ha hisz a mesélőnek – a kard helyett a baseballütőt választja, és nem érti majd, miért elégedetlen a végeredménnyel.
Szekeres Csaba cikke eredetileg a HVG Extra Business 2017/1-es számában jelent meg.
Friss lapszámunkban olyan etikus befolyásolási módszereket mutatunk be, amelyekkel jobb hellyé tehetjük a világot, javíthatunk megítélésünkön vagy könnyebben eladhatjuk termékeinket. Keresse a magazint az újságárusoknál, vagy rendelje meg itt kedvezménnyel! Ha megtetszett az újság, fizessen elő egy évre, és Simon Sinek A jó vezetők esznek utoljára című könyvét adjuk az előfizetés mellé.
Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!