2013. július. 04. 14:54 Utolsó frissítés: 2013. július. 04. 14:53 Karrier

Megalázó büntetés miatt fizethet egy japán kozmetikai cég

Kártérítés megfizetésére és bocsánatkérésre kényszerült a Kanebo japán kozmetikai cég, mert büntetésképpen nevetséges jelmezek viselésére kötelezte egy eladóját.

A 61 éves nő bűne az volt, hogy nem érte el a vállalat által kitűzött értékesítési célt 2009-ben. Emiatt egy céges tréningen órákon át jósjelmezt és nyuszifüleket kellett hordania, az erről készült képeket pedig a Kanebo más belső rendezvényein is mutogatták elrettentésképpen – írta a Mainicsi Simbun című napilap.

A nő később 3,3 millió jen (7,5 millió forint) kártérítést követelt a cégtől, arra hivatkozva, hogy az eset fizikai tünetekkel járó lelki szenvedést okozott neki.

Az alkalmazottnak az ügyben eljáró óitai bíróság első fokon 220 ezer jen kártérítést ítélt meg, de a nő kevesellte az összeget, amely egyébként Japánban nagyjából egy jól kereső pályakezdő havi bérének felel meg.

Végül peren kívül egyeztek meg, a Kanebo meg nem nevezett összegű kártérítést fizetett, és bocsánatot kért a nőtől.

Japánban nem ritkák a hasonló esetek, még világszerte ismert cégek alkalmazottjai is gyakran panaszkodnak arra, hogy megalázó büntetésekkel sújtják őket, ha teljesítményük elmarad a várttól, sőt egyes helyeken a "csapatépítésnek" is része az alkalmazottak megszégyenítése. Az azonban ritkán fordul elő, hogy valaki bírósághoz forduljon egy ilyen ügyben.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.