Karrier MTI 2013. július. 02. 05:18

Rengetegen kaphatnak béremelést

Háromlépcsős közszolgálati béremelésről határoztak a szombati kormányülésen a Magyar Nemzet információi szerint.

Január 1-jétől 15 százalékkal, egy évvel később újabb 10 százalékkal, míg 2016 első napjaiban további 5 százalékkal magasabb fizetést kapnak majd a közszolgálatban dolgozók – írta a Magyar Nemzet.

Egy pontosan meg nem nevezett, a hétvégi tanácskozáson részt vevő forrás mindezt az ország gazdasági teljesítményétől is függővé tette.

MTI / Koszticsák Szilárd

A béremelés az Orbán-kormány által elindított egységes életpályamodell bevezetéséhez kapcsolódik, amelynek során megteremtették a kormánytisztviselők, a rendőrök, a katonák, a vám- és pénzügyi területen és a többi hivatásos állománynál dolgozók, továbbá az önkormányzatoknál és más közintézményeknél foglalkoztatott köztisztviselők által betöltött hivatások közötti átjárhatóságot – olvasható a cikkben.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.