2012. október. 17. 16:47 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 17. 15:19 Karrier

Fiatalokat akarnak a közigazgatásba

Október 27-én, szombaton ismét Regeneráció - Kormányzati Karrier Expo lesz a Millenárison.

A rendezvényt idén harmadszor rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az expó célja a közszolgálati, kormányzati,  közigazgatási munka és karrierlehetőségek bemutatása a fiatalok számára.   Idén is bemutatkoznak a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint pódiumbeszélgetések is lesznek. 

Az idei rendezvényen hatvankét standon várják az érdeklődő fiatalokat a minisztériumok, az államtitkárságok és a kormányzati háttérintézmények képviselői, így be lehet tekinteni az ismert és kevésbé ismert kormányzati hivatalok munkájába.  A hagyományokhoz híven az expó egyúttal nemzedéki konferencia lesz, pódiumbeszélgetések követhetőek majd több témában, például a közigazgatás kulisszatitkairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, a családpolitikáról és a tehetséges fiatalok lehetőségeiről.

2010 őszén a KIM a rendszerváltás óta első alkalommal rendezte meg a Kormányzati Karrier Expót, amelyre már az első évben 8000 fiatal látogatott ki, majd 2011-ben is nagy siker volt a rendezvény. Így a kezdetben rendhagyónak számító kezdeményezés jó eséllyel hagyománnyá válhat. Szintén a fiatalok bevonására két éve elindult a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program, amelynek köszönhetően eddig közel félezer fiatal kapott már lehetőséget arra, hogy szakmai gyakorlaton vegyen részt a hazai, illetve a külföldi közigazgatásban.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.